Nagyvilág

Újabb vizsgálat indult Trump ellen

MTI/AP/Alex Brandon
MTI/AP/Alex Brandon

Vizsgálatot indított hétfőn Georgia állam választásért felelős főhivatalnoka Donald Trump korábbi elnök szavazatokat követelő január eleji telefonálásának ügyében – adta hírül Walter Jones, a georgiai választási hivatal szóvivője.

„A hétfőn kezdett vizsgálat pusztán tényfeltáró és adminisztrációs jellegű, a további jogi lépések a legfőbb ügyészre tartoznak” –  mondta a szóvivő.

Kapcsolódó
Trump hisztizést és fenyegetést váltogatva követelte rá adott szavazatok „megtalálását"
Egy telefonhívásról készült hangfelvétel szivárgott ki. A választást elbukó elnök Georgia állam republikánus választási főtisztviselőjére próbált nyomást gyakorolni megcáfolt összeesküvés-elméletekre hivatkozva.

A tavalyi elnökválasztás lebonyolításáért Georgiában felelős republikánus párti Brad Raffenspergert a republikánus Trump január 2-án hívta fel azzal, hogy „találjon” elegendő szavazatot a novemberi elnökválasztási eredmény megfordítása érdekében. Az egyórás beszélgetés során – az arról készített hangfelvétel tanúsága szerint – Trump „hízelgett, könyörgött és fenyegetőzött”.

Raffensperger ellenállt a nyomásnak, és az államot Joe Biden nyerte meg, ahogy az egész elnökválasztást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik