Nagyvilág

Ismét tízezrek tüntetnek a mianmari puccs ellen

MTI/EPA/Lynn Bo Bo
MTI/EPA/Lynn Bo Bo

Több tízezezres tüntetés kezdődött ismét Rangunban vasárnap a mianmari hadsereg hatalomátvétele miatt és azért, hogy engedjék szabadon az országot eddig vezető, most már őrizetben tartott Aung Szan Szú Kjít, illetve a többi bezárt politikai vezetőt.

Kapcsolódó
Megpuccsolta a kormányt a mianmari hadsereg, de egyelőre nem látni, mit akart elérni
Ismét átvette a hatalmat Mianmarban a hadsereg, amely korábban már közel 50 éven át irányította az országot. Az akkori junta elleni tiltakozás szimbólumát, a demokratizálódási folyamat elindítóját – aki öt évig volt az ország kormányfője – félreállították. Úgy tűnik, a hadsereg mégsem kér a demokráciából.

Az ország más városaiban is elkezdődtek kisebb demonstrációk. A Ranguni Egyetem előtt mintegy kétezer diák tüntetett. Az épületet rohamrendőrök vették körbe, így a diákok nem tudták azt megközelíteni.

A junta szombaton lezárta az egész internetet. A korábbi napokhoz hasonlóan aznap este is volt tüntetés Rangunban, fesztiváli hangulatban.

A hadsereg hétfőn, a parlament ülése előtt néhány órával vette át a hatalmat, és őrizetbe vette a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít, Mianmar de facto vezetőjét, valamint több más magas rangú politikust. A lépést azzal indokolták, hogy a kormány nem reagált a katonaságnak a feltételezett választási csalásokkal kapcsolatos panaszaira.

Thomas Andrews, az ENSZ mianmari különleges jelentéstevője a Reuters hírügynökségnek azt állította vasárnap, hogy több mint 160 embert vettek őrizetbe hétfő óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik