A korábbi kenyérgyár területén csaknem egymilliárd forintból épül egy 1100 fő befogadására alkalmas, multifunkcionális csarnok – jelentette be Balázs Árpád polgármester.
A siófoki sportcsarnok a TAO-támogatásoknak köszönhetően készülhet el, a városi önkormányzat 200 millió forintot biztosít a munkálatokhoz.
Fotó: siofokkc.hu
Simicskó István sportért felelős államtitkár köszöntőjében kiemelte: a sport továbbra is stratégiai ágazat, és az a cél, hogy minden magyar gyermek ismerkedjen meg közelebbről a sporttal, a rendszeres mozgás örömével. Hozzátette: Siófok egy igazán jó példa, hiszen az elmúlt években folyamatosan erősödött és gazdagodott a sportélet a Balaton-parti városban.
A Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, Jakó Gergely kiemelte: az új létesítmény nemcsak a városi és a megyei, hanem a magyar kézilabdázást is szolgálja majd.
A Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, Vetési Iván elismerését fejezte ki a siófoki klub vezetőinek azért, hogy az elmúlt években egy stabil élvonalbeli együttest alakítottak ki, és az utánpótlás-nevelést is kiemelten kezelik.
A Siófok KC-Galerius Fürdő a hatodik évét kezdte meg az élvonalban, és az új szezonban a sikeres KEK-szereplés mellett a magyar bajnokságban a legjobb négy közé jutás a célja.
A klub szakmai igazgatója, a 70 esztendős Kiss Szilárd köszönetét fejezte ki, hogy névadója lehet a csapat új otthonának.