Belföld

Rendőrök szállták meg Szász János filmrendező otthonát – frissítve

Fülöp Dániel / 24.hu
Fülöp Dániel / 24.hu

Rendőrök szállták meg pénteken kora reggel Szász János filmrendező budakeszi otthonát. A Telex értesülései szerint több autóval érkeztek a helyszínre, és még háromnegyed egykor is tartott az intézkedés.

A lap azt írta, hogy Szász János a rendőrség utasítására az intézkedés ideje alatt nem nyilatkozhatott, míg az ügyvédje, Fülöp Tamás azt mondta, hogy Szász „egyik művészeti tevékenységével kapcsolatban folyik nyomozás, s jogi természetű konfliktusról van szó”.

Az ügyvéd szerint rendkívül enyhe bűncselekményi tétel szerepelt a házkutatási határozatban. Úgy fogalmazott a lapnak, hogy ennél enyhébb büntetési tétellel rendelkező bűncselekmény már nem is nagyon létezik. A védő elmondta még, hogy méltatlannak és eltúlzottnak gondolják az intézkedést.

A lap felidézte még, hogy Szász János az utóbbi időszakban azzal került be a hírekbe, hogy felmondott az átalakuló Színház- és Filmművészeti Egyetemen, illetve hogy évek óta dolgozik egy dokumentumfilmen, amely a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi ikerpár történetét dolgozza fel. A Telex információi szerint ebben jogi természetű vita van az orvoscsapat és Szász között.

Kerestük a BRFK-t is az ügyben, hogy megtudjuk a rendőri intézkedés pontos okát, és hogy meggyanúsították-e bármivel is a rendezőt, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Frissítünk!

A rendőrség megkeresésünkre azt közölte, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást, amely keretében házkutatást hajtottak végre. Hozzátették, gyanúsítotti kihallgatás nem történt, és a nyomozás érdekei miatt nem kívánnak bővebb tájékoztatást adni az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik