Nagyvilág

A „jövő republikánus sztárja” egy összeesküvés-elméleteket terjesztő képviselő, aki szerint Hillary Clinton kislányt erőszakolt meg

ERIN SCOTT / POOL / AFP
ERIN SCOTT / POOL / AFP
Őrült összeesküvés-elméleteket hirdet, vezető demokrata politikusok kivégzését támogatja, és Hillary Clintont sátánista gyerekgyilkosnak tartja. Ismerjék meg Marjorie Taylor Greene képviselőnőt, aki Donald Trump szerint a Republikánus Párt jövője.

A demokratáknak elegük lett. Szerdán egy kaliforniai képviselő bejelentette, hogy indítványozni fogja a frissen képviselőnek választott republikánus Marjorie Taylor Greene felfüggesztését a képviselőházból. A politikus arról is ismert, hogy hisz a QAnon összeesküvés-elméletben, amely szerint a politikai és gazdasági elit tagjai egy pedofil sátánista gyerekgyilkos kannibál szektába tömörülnek, amely ellen Donald Trump titkos háborút folytat.

A homofób, transzneműeket gyűlölő, szélsőjobboldali „hazafias” fegyveres csoportokat és szervezeteket éltető, összeesküvés-elméleteket hirdető, antiszemita, muszlimgyűlölő és bevándorlóellenes nő 2019 márciusában jelentette be, hogy indul majd Georgia állam képviselőválasztásán, miután Trump-hívő aktivistaként nagyon népszerű lett. A közösségi oldalakon egyre több követőt gyűjtő Greene augusztusban végül meg is nyerte a republikánus előválasztást, miután Trumphoz köthető csoportok és a Republikánus Párt nagypénzű konzervatív támogatói is beálltak mögé.

Az pedig nem is volt kérdés, hogy nyer majd a 14. választókerületben, ami biztos republikánus körzetnek számít, egy demokrata politikusoknak ott gyakorlatilag semmi esélye a győzelemre. A Trump által „a jövő republikánus sztárjának” nevezett Greene-t még az is segítette, hogy demokrata ellenfele a választás előtt családi okokra hivatkozva visszavonult a versenytől, de anélkül is biztosan lehetett tudni, hogy győz majd.

Berobbant Washingtonba

Greene alig érkezett meg Washingtonba, máris botrányt kavart egy Twitter-bejegyzésével. Az akkor még csak megválasztott képviselő tavaly novemberben tett közzé egy videót a közösségi oldalán, ahogyan a hotelszobájában edz, mert, mint írta, a „demokraták zsarnoki uralma miatt” a fővárosban nem lehet nyitva egyetlen edzőterem sem. Egyúttal azt is követelte, hogy a mostanra már négyszázezer amerikai életét követelő járvány ellenére nyissanak ki mindent.

Ám szinte azonnal kiderült, hogy hazudott, de legalábbis hamis információkat terjesztett, ugyanis a fővárosi edzőtermeket egyáltalán nem kötelezték arra, hogy zárjanak be. Egy demokrata képviselő megjegyezte, egy saroknyira Greene szállodájától van egy nyitva lévő edzőterem, de még addig sem kellett volna elmennie, mert a hoteljében is van egy, amit nyitva áll. A CrossFit fitneszcég pedig közölte a Washington Times című lappal, hogy mindkét washingtoni termük nyitva van, csakúgy, mint az Equinox fitneszcég kettő fővárosi edzőterme.

A járványügyi intézkedésekkel szembeni ellenállást a Capitolium január 6-ai ostrománál is bizonyította, amikor a többi képviselővel együtt őt is beterelték egy szobába az épületbe jutott Trump-hívők elől. Több másik republikánus képviselővel együtt ő sem volt hajlandó maszkot felvenni, pedig fel is kínáltak neki egyet, és mosolyogva utasította el, hogy maszkot húzzon.

A maszkhordás már a beiktatásakor is problémát okozott, amikor a kötelező arcmaszk nélkül akart bemenni a képviselőház üléstermébe, ahova végül nem engedték be anélkül. Később egy „Trump nyert” feliratú maszkban jelent meg, utalva arra, hogy szerinte Joe Biden választási csalással győzte le Donald Trumpot az elnökválasztáson. Majd egy videót is közzétett arról, hogyan ölelkezik egy másik új republikánus képviselővel, aki vele együtt rosszul hordta az arcán lévő maszkot.

Képviselőként pedig egyik első dolga volt, hogy alig egy nappal Joe Biden beiktatása után benyújtson az elnök ellen egy impeachment megindításáról szóló indítványt. Mindezt tette azután, hogy a Twitter ideiglenesen felfüggesztette a fiókját a választási csalással kapcsolatos hamis kijelentései miatt, és Bident Kína elnökének nevezte.

Demokratákat gyilkolna

A republikánus vezetés már megválasztása előtt tudta, hogy problémáik lesznek a georgiai képviselőnővel, aki azonban csak ezek után került igazán nagy bajba, miután a rá irányuló nagy figyelemnek köszönhetően az amerikai sajtó igazán elkezdett kutakodni utána, és előásták mi mindent mondott és írt a Facebook-oldalán.

Amit ott találtak, az olyan, mint egy összeesküvéselmélet-gyűjtemény, az őrültebb fajtából.

Kiderült, hogy Greene egyetért azzal az összeesküvés-elmélettel, hogy a floridai Parkland városában elkövetett iskolai mészárlás megrendezett, úgynevezett „false flag” esemény volt, aminek célja elérni, hogy betiltsák a fegyverhordáshoz való jogot. Egy posztban pedig kijelentette, hogy Nancy Pelosi demokrata házelnök havonta többször is közli Hillary Clintonnal, hogy „szükségünk van egy újabb iskolai lövöldözésre”, hogy meggyőzzék a közvéleményt a szigorúbb fegyvertartási törvények szükségességéről.

Egy most újra előkerült videóban pedig azt látni, ahogy alig pár héttel a 17 halálos áldozatot követelő floridai mészárlás után Washington utcáin zaklatja az egyik túlélőt, a lövöldözés után szigorításokat követelő aktivistává vált David Hoggot, gyávának nevezve őt.


De Greene ugyanúgy megrendezettnek tartotta az 58 halálos áldozattal járó Las Vegas-i lövöldözést, vagy a Sandy Hook általános iskolában végrehajtott mészárlást, amiben 26-an, nagy többségükben öt- és hatéves gyerekek haltak meg.

Majd a CNN vizsgálata után kiderült, hogy Greene támogatta Barack Obama és Hillary Clinton felakasztását, vagy, hogy Nancy Pelosit fejlövéssel távolítsák el a házelnöki pozíciójából. 2019-ben még petíciót is indított azért, hogy a bevándorlással kapcsolatos nézetei ürügyén hazaárulás miatt indítsanak eljárást Pelosi ellen, megjegyezve, hogy azért halálbüntetés jár. Más helyen pedig helyeselte azoknak az FBI-ügynökök megölését, akik nem hűségesek Trumphoz.

Az már korábban kiderült, hogy az amerikai radikális jobboldalra jellemző módon muszlim- bevándorlóellenes is. Egy 2019 februárjában közzétett Facebook-videójába Greene többedmagával zaklatta a szomáliai menekültből Minnesota állam demokrata képviselőjévé vált Ilham Omar munkatársait, azt állítva, hogy a képviselőnő a saját fiútestvérével házasodott össze, hogy testvére amerikai állampolgársághoz jusson. Emellett kijelentette, hogy Omar, és a progresszívok körében hozzá hasonlóan rendkívül népszerű Rashida Tlaib michigani képviselőnő a sharia iszlám törvénykezés bevezetését akarja elérni, és illegálisan lettek képviselők, mert nem a Bibliára, hanem a Koránra tették le hivatali esküjüket.

Clinton sátánista gyerekgyilkos

Facebook-oldalának átnézése után kiderült azt is, hogy hisz  a lehető legabszurdabb összeesküvés-elméletekben is. Mint például abban, hogy videó van arról, ahogy Hillary Clinton és legközelebbi munkatársa, Huma Abedin megerőszakol egy kislányt, majd letépik egy gyerek arcát, és azt, mint maszkot hordva sátánista szertartást végeznek, aminek része, hogy megisszák a gyerek vérét. A videót az elmélet szerint Abedin férjének a gépén találták meg, és azt látta több rendőr, akiket Clinton utasítására megöltek, hogy elsikálják az ügyet.

Elbeszélget vele a republikánus vezetés

A sajtóban a héten megjelent leleplezések után hirtelen az összes olyan bejegyzés eltűnt Greene oldalairól, amiket előszedtek az újságírók, a képviselőnő pedig kikelt az ellen, hogy régi posztjai miatt támadják, közölve, hogy oldalait több ember is menedzselte, de nem tagadta, hogy a sajtóban idézett posztokat és kommenteket ő írta.

Bár több republikánus politikus is elítélte Greene kijelentéseit, a többség csendben maradt, és nem reagált azokra. A képviselőház republikánus frakcióvezetőjének szóvivője pedig csak annyit közölt, hogy Kevin McCarthy tud azokról és azt tervezi, hogy „elbeszélget majd azokról a képviselőnővel”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik