Belföld

„Csak rám akarják kenni” – védekezett az átoklevételt ígérő takarítónő, miután nevére került a 25 milliós ház

Üzletszerűen elkövetett csalás és okirattal való visszaélés miatt emelt vádat a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség egy nővel szemben, aki rontás levétel ígéretével szerezte meg idősek ingatlanait, pénzét és ékszereit.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun megyei főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy 3 év 6 hónapot, és 4 év közügyektől eltiltást kértek a nőre arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is. Hozzátette, a vádlott eddig nem tett érdemi vallomást és valamennyi bűncselekmény elkövetését tagadta, és azt mondta, hogy csak rá akarják kenni a dolgot.

A  kiskunfélegyházi nő takarítónőként dolgozott a nőnél. Folyamatosan azt sulykolta neki, hogy “rontás” van rajta. Később felajánlotta, hogy “megtisztítja” az ékszereit a rontástól, ezért a nő odaadta a csalónak a csaknem félmillió forint értékű ékszereit és 400 ezer forint készpénzt. A becsapott nő később megpróbálta visszaszerezni a kicsalt ékszereit, de tartott attól, hogy takarító átkot szór rá.

A takarító arra is rávette a nőt, hogy a saját és idős anyja tulajdonában lévő házat ráírassa, és úgy jutott hozzá a 25 millió forint értékű ingatlanhoz, hogy az adásvételi szerződésben szereplő 18 millió forintot egyáltalán nem fizette ki. Amint megszerezte, el is passzolta házat 15 millió forintért, és – korábbi ígérete ellenére kiköltöztette a becsapott nőt.     

Az asszony azzal hízelgett a szomszédját, hogy nem hiszi el, milyen idős, hiszen “olyan jól tartja magát”. Miután  ezzel az olcsó trükkel megszerezte a nyugdíjas személyi igazolványát és iratait, megkérte az egyik ismerősét, hogy adja ki magát a szomszédjának, majd ügyvéd előtt ajándékozási szerződést kötött a nyugdíjas ingatlanára.

Az idős szomszédot egy jóakarója figyelmeztette a csalásra, ezért a hamis ajándékozási szerződés alapján végül nem vezették át a tulajdonjogot. A nő egy 86 éves embert is becsapott átoklevétel, áldás és szerencse ígéretével, tőle 840 ezer forintot csalt ki.  A gyermekeivel rossz viszonyban lévő nőnek amiatt is felelnie kell, hogy – valótlanul vádaskodva – a fiát rablás, a lányát és annak élettársát pedig feljelentette lopás miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik