Gazdaság

Nagyot koppanhat, akinek most kellene hivatali ügyet intéznie

Sürgős intézkedést kért a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE), mivel hétfő reggel óta nem mindenki számára elérhető az elektronikus ügyintézéshez nélkülözhetetlen Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ).

Az MKOE posztja szerint a NISZ Zrt. által üzemeltetett 1818-as Kormányzati Ügyfélvonal telefonos ügyfélszolgálata a KAÜ-nél tapasztalható elérhetetlenséggel kapcsolatban azt ajánlotta, hogy mivel a „régi” ügyfélkapu működik, használják azt az ügyfelek az ügyintézéshez. Hozzátették, ott elérthető például a NAV elektronikus bevallási portálja, az eBEV is.

Csakhogy mint az MKOE felhívta rá a figyelmet,

  • a KAÜ nem minden esetben helyettesíthető a régi ügyfélkapuval.
  • Vagyis vannak ügytípusok, amelyeket továbbra sem lehet intézni, ha a felhasználó számára nem elérhető a KAÜ.
  • Emiatt pedig az ügyfelek kicsúszhatnak az előírt határidőkből, ami hátrányos következményeket jelenthet számukra.

Ezért kért az MKOE határidő-amnesztiát azoknak, akik nem tudják elérni a KAÜ-t, a régi ügyfélkapun pedig nem tudják intézni az ügyüket.

Nem csak könyvelők érintettek, nem csak NAV-os ügyek akadhatnak el

A Központi Azonosítási Ügynök a bejárat a különböző hivatali ügyek elektronikus intézéshez – ezt a bejáratot állja el a NISZ Zrt. a felhasználók egy része elől. A KAÜ-n keresztül érhetőek el a kormányzati elektronikus ügyintézési szolgáltatások, nem csak könyvelők használják tehát, és nem csak NAV-os ügyekben, hanem bárki, bármilyen hivatali ügyet elektronikusan szeretne intézni, annak az azonosításhoz szüksége lesz a KAÜ-re.

A helyettesítésre ajánlott régi ügyfélkapu ugyan segítség lehet, de nem mindenkinek. Azon keresztül ugyanis nem lehet beadni e-papírt (szöveges beadvány a hivataloknak) és ÁNYK-s nyomtatványt sem (ezek a kötött formátumú beadványok, amelyeket nem csak a NAV-nál, hanem számos más hivatalnál is használnak). Rengeteg féle ügyintézés akadhat meg tehát, köztük határidősek is. Mivel hétfőtől áll fenn a probléma, lejárhattak már a szombati, vasárnapi határidők, amikhez hétfőn lehetett volna benyújtani a szükséges dokumentumokat, és a hétfőiek is.

Nem tudni, mikorra hárul el a probléma

Pozitív változás annyi történt a visszajelzések alapján, hogy kedden már egyes IP-címeken helyreállt a szolgáltatás. De továbbra sem mindenki számára volt elérhető a KAÜ a kedden, és ez érvényes szerdára is.  A NISZ Zrt. honlapján még nem jelent meg, hogy az üzemeltetés hibát lezárták volna, cikkünk megjelenésekor még csak a január 24-i KAÜ-s, és ügyfélkapus üzemszünetről van lezárt információ. A NISZ Zrt. az MOKE alelnökét, Ruszin Zsoltot úgy tájékoztatta kedden este, hogy akkor fogják kiírni a január 25-én reggel kezdődött üzemszünetre vonatkozó információkat, ha azt teljesen elhárították.

A kormányzati portálokat ért kibertámadás miatt érthető, hogy a hibákat takargatni akarják, főleg a hackerek elől – mondta az MKOE alelnöke a 24.hu-nak. De emellett sürgősen foglalkozni kellene azzal is, hogy akiknél gátolt az ügyintézés, és kicsúsznak a határidőkből, azokat ne érje hátrány, retorzió. Ki kellene mondani, hogy akinek hétfő óta járt le valamilyen ügyintézési határideje, az kapjon haladékot, ha blokkolták az ügyintézésben. És mivel még azt sem tudni, mikorra lesz újra mindenki számára elérhető az ügyintézés lehetősége – a határidőket tehát az utáni időpontra kellene tolni.

Problémát jelent még az is, hogy a magyarország.hu sem működik, így például az egyszerűsített végelszámolások lezárására (amire egyébként 150 nap van), illetve más peres eljárások határidejére is amnesztiát kellene adni a könyvelőegyesület szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik