Sport

Alig maradt meg az étel a dánok világklasszis kézilabdázójában

Anne-Christine POUJOULAT / POOL / AFP
Anne-Christine POUJOULAT / POOL / AFP

Miközben Szlovénia az áldatlan állapotokra hivatkozik, amiért 12 játékosa is ételmérgezést szenvedtek, kiderült, dán részről sincs minden rendben.

Kapcsolódó
„Játékosaink visítottak a fájdalomtól, úgy rohantak a vécére, mintha az életük lenne a tét”
Ételmérgezés is közrejátszott a szlovének kiesésébe az egyiptomi kézivébén.

Sok kézilabdázónak ugyancsak gyomorproblémái akadtak, de olyan súlyos állapotba egyik sem került, mint Mikkel Hansen. A PSG klasszisa péntek este betegedett meg, és végül Japán és Horvátország ellen sem tudott játszani.

Kedden azonban úgy nyilatkozott, túl van a nehezén, és ha úgy alakul, akkor a szerdai, Egyiptom elleni negyeddöntőn már számolhat vele a szövetségi kapitány.

„Lényegesen jobban vagyok, egy egész éjszakát is sikerült már átaludnom, nagy öröm volt, hogy nem a gyomrom ébresztett” – nyilatkozta.

Hozzátette, talán még sohasem érezte ennyire ramatyul magát.

Az első éjszaka volt a legnehezebb, fájt a fejem és a testem. Láztüneteim is voltak, bár lehet, nem is volt lázam. Hosszú volt az éjszaka. Azóta nehezen maradt meg bennem bármi étel, és ez eléggé frusztrált

– mondta.

Egy ilyen eset le is gyengítheti a szervezetet, de ő mindent elkövet, hogy összeszedje magát, a hétfő esti, horvátok elleni mérkőzés előtt kicsit részt vett a bemelegítésen is. De abban biztos, hogy az Egyiptom elleni negyeddöntőben visszatér.

„Természetesen nehéz felmérni, mennyire állok készen, meg kell majd várni, hogy érzem maga ott a pályán, amikor megemelkedik a pulzusom” – tette hozzá.

Jó hír a dánoknak, hogy Niklas Landin is készen áll a játékra, annak ellenére, hogy a horvátok ellen az Emil Jakobsennel történt szerencsétlen ütközés után le kellett cserélni. A meccs után azonban semmi sem utal arra, hogy a térdének állapota rosszabbra fordulhatna, ezért Nikolaj Jacobsen kapitány bízik benne, hogy pályára léphet egyik legjobbja.

Dánia szerdán délután találkozik Egyiptommal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik