Élet-Stílus

Óvatosan a vörös húsokkal

Ezt a tanácsot adták a briteknek kormányuk szakértői, hogy csökkentsék az emésztőszervi daganatos betegségek kialakulásának kockázatát.

A brit egészségügyi minisztérium szaktanácsadói által kidolgozott, hivatalosan pénteken ismertetett ajánlás szerint napi átlagban legfeljebb 70 gramm, vagyis hetente nem egészen fél kiló vöröshúsféle fogyasztása javasolt. Ennek a limitnek a betartása a szakértők szerint évente több ezer bélrákos megbetegedésnek veheti elejét, ugyanakkor még nem jár vashiánnyal kapcsolatos egészségügyi problémák veszélyével.

Nagy-Britanniában évente hozzávetőleg 36 ezer esetben diagnosztizálnak bélrendszeri rákot, és több mint 16 ezren halnak meg ilyen betegségben.

A brit kormány legutóbb 1998-ban tett közzé szakértői ajánlást a vörös húsok fogyasztásáról, de abban még 90 grammos napi átlag szerepelt javasolt felső határként.

A most meghatározott 70 grammos új napi határérték nagyjából a teljes brit lakosság fogyasztási átlagának felel meg, ám azok, akik rendszeresen fogyasztanak vörös húsokat, ennél valószínűleg sokkal többet esznek e húsfélékből, mivel becslések szerint hatmillió brit – a lakosság csaknem tíz százaléka – egyáltalán nem fogyaszt ilyen húsokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik