Nagyvilág

Svédországban rosszul tároltak egy csomó vakcinát, ezért le kellett állítani az oltási programot

Svédország öt régiójában ideiglenesen leállították az oltási programot a koronavírus elleni egyik vakcinával, mert nem megfelelő módon tárolták a szállítás során – közölték egészségügyi tisztségviselők.

A Moderna amerikai cég körülbelül 2100 adag vakcináját tárolták nem megfelelő hőmérsékleten. Az említett oltóanyagokból viszont mintegy ezret már beadtak – közölték a tisztségviselők.

A közegészségügyi ügynökség közölte: vizsgálja, hogy a nem megfelelő tárolás befolyásolta-e a vakcina hatékonyságát, és hogy az érintett embereket újra be kell-e oltani.

A szóban forgó oltóanyagokat egészségügyi dolgozóknak adták be, akiket üzenetben értesítenek az incidensről – mondta Ingemar Hallen, a fertőző betegségek elleni védekezésért felelős orvos Varmlandban.

A Moderna-vakcinákat forgalmazó Apoteket AB svéd gyógyszertár közölte, hogy vizsgálja a történteket.

A közegészségügyi ügynökség szerint Svédországban mintegy 146 ezer embert oltottak be a koronavírus ellen január 17-ig.

A 10,3 millió lakosú Svédországban eddig mintegy 547 ezer koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető több mint 11 ezer halálesetet jegyeztek fel.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik