Kultúra

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt elmarasztalták a Meseország mindenkié kiadóját

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Budapest Főváros Kormányhivatala szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a Labrisz Egyesület a hírhedt, Dúró Dúra által emlékezetesen ledarált, ezzel aztán az eladási toplisták élére került Meseország mindenkié című könyv értékesítésekor. Ugyanis a könyvet mesekönyvként árusítják, és a borító is mesekönyvesnek néz ki, ám azt nem tüntették fel, hogy a kötetben szereplő mesék

a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg.

A hatóság szerint a fogyasztók így tudtukon kívül a mesék szokott tartalmán túlmutató tartalommal találkozhatnak, és a könyv megvásárlásáról félrevezető információk alapján dönthetnek, ezért sérülnek a megfelelő tájékoztatáshoz való jogaik és érdekeik. A hatóság kötelezte az egyesületet, hogy nyújtson mindig teljes körű tájékoztatást a tevékenységi körét érintő áruk esetleges értékesítésével kapcsolatban, a Meseország mindenkié című könyv esetében is, ám hogy ez a gyakorlatban mit jelent, azt nem részletezték.

A fogyasztóvédelmi eljárás közérdekű bejelentésre indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik