Tudomány

Évente több százezer vetélésért felelős a légszennyezés

Prem Bisht / The Times Of India / AFP
Prem Bisht / The Times Of India / AFP

Évente több százezer vetélésért és halvaszületésért felelős a szennyezett levegő Indiában és Dél-Ázsia más országaiban – állapította meg egy kínai kutatócsoport.

A The Lancet című orvosi folyóiratban megjelent tanulmány becslései szerint Dél-Ázsiában évente csaknem 350 ezer vetélés – a régió éves mutatójának 7 százaléka – függött össze a magas levegőszennyezettséggel 2000 és 2016 között – írja az MTI.

Dél-Ázsiában a legmagasabb a vetélések aránya a világon, és a régióban található a világ legszennyezettebb területeinek egy része.

A Pekingi Egyetem és a Kínai Orvostudományi Akadémia szakemberei Dél-Ázsiában élő több mint 34 ezer olyan édesanya adatait elemezték, akik legalább egyszer elvetéltek vagy gyermekük halva született, és egy vagy két gyermeket élve világra hoztak. A nők több mint háromnegyede Indiából, a többiek Pakisztánból és Bangladesből származtak.

Jewel SAMAD / AFP

A kutatók megbecsülték, hogy a nők a 2,5 mikronos finomszemcsés anyagok (szálló por) – ezek képesek mélyen megtelepedni a tüdőben és bekerülni a véráramba – mekkora koncentrációjának voltak kitéve a terhesség alatt.

Számításaik szerint az éves vetélések 7,1 százaléka az indiai levegőminőségi határérték (40 mikrogramm per köbméter szállópor-koncentráció), 29,7 százaléka pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott érték (10 mikrogramm per köbméter) feletti szennyezettséggel hozható összefüggésbe.

A tanulmány készítői szerint a vetélés mentálisan, fizikailag és gazdaságilag is hatással van a nőkre, és a vetélések, valamint a halvaszülések számának csökkentése segítheti a nemek közötti egyenlőség javulását.

India városai vezetik a globális levegőszennyezettségi listákat, Új-Delhi a világ legszennyezettebb levegőjű fővárosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik