Nagyvilág

Leállítottak egy atomerőművet a horvát földrengés miatt

STRINGER / AFP
STRINGER / AFP

Szlovéniában elővigyázatosságból leállították a Krskóban lévő atomerőművet a szomszédos Horvátországban bekövetkezett földrengés miatt – jelentette be kedden a létesítmény szóvivője.

Kapcsolódó
Magyarországon is érezhető volt a horvátországi földrengés
A Zágráb közeli epicentrumú 6,4-es földrengést lehetett érezni. Budapesten mozogtak a csillárok, kilengett a karácsonyfa. Az ország déli, nyugati megyéiben is rengett a föld.

Az STA szlovén hírügynökség jelentése szerint ez a „szokványos eljárás az erős földrengések esetében”.

A földmozgást a fővárosban, Ljubljanában is érezték, akárcsak a szomszédos országokban, beleértve Magyarországot és Ausztriát is. Epicentruma Zágrábtól mintegy 50 kilométerre, Petrinja településnél volt.

Kapcsolódó
Meghalt egy gyerek a horvátországi földrengésben
A miniszterelnök még ma Petrinya városába utazik.

A Krskóban lévő atomerőmű még a jugoszláv korszakban, 1983-ban kezdett működni. Kapacitása 700 megawatt, és Szlovénia áramfogyasztásának 20 százalékát adja. Ez az ország egyetlen atomerőműve, amelyet Horvátországgal közösen működtetnek. Bezárását 2023-ra tervezték eredetileg, de élettartamát meghosszabbították 20 évvel, noha több nem kormányzati szervezet tiltakozott a döntés ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik