Sport

Bosh mentette meg a Miamit

chris bosh (chris bosh)
chris bosh (chris bosh)

A remekül hajrázó címvédő Miami Heat 99-98-ra nyert a vendég Charlotte Bobcats ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) vasárnapi játéknapján és így sorozatban 10. alkalommal diadalmaskodott.

LeBron Jamesék megszenvedtek a nem túl acélos Bobcats ellen, ugyanis a Heat nem tudott ellépni ellenfelétől, ráadásul a második negyedben a vendégek átvették a vezetést, így a nagyszünetben már egy ponttal mentek.


Megúszta a vereséget a Heat
Fotó: AFP

Ez a különbség tovább nőtt a folytatásban, a Charlotte már tízzel, de volt, hogy 12-vel is meglépett, míg a bajnok csak futott az eredmény után. Az utolsó játékrész kezdetekor is a vendégeknek állt a zászló, azonban Chris Bosh megemberelte maát és zsinórban három triplát vágott be ugyanonnan, így már a Heat vezetett. Hét tized másodperccel a lefújás előtt már 99-95 volt az állás, majd három büntetőt értékesített a Bobcats, így végül egy ponttal nyert a Miami.

A New York Knicks és a Los Angeles Lakers kikapott a legutóbbi játéknapon, az Oklahoma City Thunder pedig zsinórban hetedik meccsét is megnyerte.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Toronto Raptors-Denver Nuggets 98-112
Detroit Pistons-Philadelphia 76ers 115-100
Los Angeles Clippers-Indiana Pacers 100-105
Sacramento Kings-Golden State Warriors 113-115
Miami Heat-Charlotte Bobcats 99-98
Oklahoma City Thunder-Minnesota Timberwolves 113-103
New York Knicks-New Orleans Pelicans 99-103
Los Angeles Lakers-Portland Trail Blazers 108-114

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik