Élet-Stílus

A boldogság 50 évesen kezdődik

A gyerekek kirepültek, több idő jut a hobbikra és a barátokra is: a legtöbb ötvenes boldog, hogy ennyi idős lett.

A Daily Mail internetes kiadása ír arról, hogy a középkorúaknak bizony semmi okuk sincs szomorkodni. Sőt, egy friss felmérés tanúsága szerint boldogabbak, mint valaha: mindezt azért, mert életük komolyabb megpróbáltatásait ennyi idős korára a többség már hátra hagyta. A gyerekeik felnőttek és elköltöztek, több idejük marad a párjukra, a barátokra és a rég elfelejtett hobbikra is.

A megkérdezésben részt vevő 1500, 50 évesnél idősebb felnőtt 40%-a állította, hogy életének jelen periódusa sokkal boldogabb, mint előtte bármikor. Ehhez a többség szerint nagyban hozzájárul, hogy munkahelyükön sikeresnek számítanak, büszkék a gyermekeikre, de a boldogság érzésében kulcsmomentum az is, hogy végre több időt tölthetnek szeretteik és barátaik körében.

Azok, akik boldogtalannak vallották magukat ezt főleg az anyagi nehézségeik és az egészségi állapotuk miatt tették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik