Nagyvilág koronavírus

Svédország és Svájc is kénytelen szigorítani

Amir NABIZADEH / TT NEWS AGENCY / AFP
Amir NABIZADEH / TT NEWS AGENCY / AFP
Svédországban, bezárnak a nem létfontosságú közintézmények, például a könyvtárak és az edzőtermek, Svájcban pedig az éttermek és a bárok

Svédország minden eddiginél szigorúbb intézkedéseket léptettek életbe pénteken a koronavírus-járvány megfékezésére, ajánlást kiadva a maszkok köztéri viselésére és bezárva a nem létfontosságú közintézményeket – írja az MTI.

Azt tesszük, amit a világjárvány során eddig is tettünk, a megfelelő intézkedéseket hozzuk a megfelelő időben. És ez most ilyen (intézkedés),

hangsúlyozta Stefan Löfven kormányfő.

Svédország viszonylag lazább korlátozásokkal vitatott megoldást választott a járvány elleni küzdelemben. Az ország vezetése a tilalmak helyett mindvégig inkább az ajánlásokra és az egyéni felelősségre helyezte a hangsúlyt kötelező maszkviselet és karantén helyett, így a többi között nyitva tarthattak az iskolák, üzletek és éttermek.

A járvány súlyos második hullámával Svédország november óta azonban szigorítani kényszerült a korlátozásokon. Stefan Löfven miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy január 24-ig bezárják a többi között az edzőtermeket, könyvtárakat és uszodákat. Hozzátette, a kormány mostantól ajánlja a maszkviselést a tömegközlekedési eszközökön csúcsidőben.

A 10,3 millió lakosú Svédországban a járvány kitörése óta mintegy 367 ezer fertőzöttet regisztráltak, akik közül csaknem nyolcezren haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe.

Fabrice COFFRINI / AFP

Svájcban is számos intézmény bezár

A svájci kormány pénteken elrendelte az éttermek, bárok, illetve a kulturális- és a sportlétesítmények bezárását december 22-től január 22-ig a koronavírus-fertőzöttek számának hirtelen megugrása miatt.

Az ország nyugati felén alig egy hete engedélyezték a vendéglátóipari egységek kinyitását, de a hatóságok a mostani intézkedéseket azzal indokolták, hogy a kórházak és az egészségügyi dolgozók hetek óta hatalmas teher alatt állnak, és az ünnepnapok fokozzák annak kockázatát, hogy a fertőzöttek száma még gyorsabb ütemben fog növekedni.

A koronavírus nem hagy nyugtot nekünk az ünnepeken. A helyzet továbbra is kritikus. Ezért döntöttünk a szigorúbb intézkedések mellett,

jelentette ki sajtótájékoztatóján Simonetta Sommaruga svájci elnök. „Mindenkire szükségünk van Svájcban” – hangsúlyozta az államfő, miután elismerte, hogy voltak egyes régiók, amelyek vonakodtak az új korlátozások bevezetésétől. A svájci kormány közölte, hogy kiszélesítik a segélyezettek körét, újabb támogatásokat tesznek elérhetővé a karantén által érintett vállalkozásoknak, és kárpótolják a „kulturális élet szereplőit” is.

A hatóságok emellett olyan ajánlásokat fogalmaztak meg, miszerint a magánrendezvényeken legfeljebb két háztartás tagjai vehetnek részt, illetve korlátozták az egyes üzletekben a vásárlók számát, valamint arra biztatták a munkaadókat, hogy tegyék lehetővé az otthoni munkavégzést.

A szövetségi kormány a 26 kantonra bízta annak eldöntését, hogy a sípályák, illetve a hozzájuk kapcsolódó üdülőhelyek nyitva maradhatnak-e. Az alpesi országtól eltérően a szomszédos Franciaország, Olaszország és Németország nem engedélyezi a téli sportokat az ünnepek alatt, és aggodalmukat fejezték ki szomszédjuk döntése miatt.

A 8,6 milliós lakosú Svájcban a járvány kezdete óta 403 989 igazolt fertőzöttet jelentettek, a halálesetek száma pedig 6541 az amerikai Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik