Visszatért a Földre a Holdon gyűjtött kőzetmintáival a Csang’o-5 kínai űrszonda kapszulája – írja az MTI.
A kínai nemzeti űrügynökség bejelentése alapján a kapszula pekingi idő szerint csütörtök hajnalban szállt le az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen.
![Közel fél évszázad után ismét holdmintákat szerzett be az emberiség 1](https://s.24.hu/app/uploads/2020/12/000_8xb3uw-e1608191854108-1024x575.jpg)
A kapszula visszaérkezése Kína 2004-ben kezdődött háromlépcsős Hold-programjának sikeres befejezését jelenti. A Csang’o-5 küldetése a kínai űrkutatás történelmének egyik legbonyolultabb és legnagyobb kihívást jelentő missziója volt. A keringő, leszálló és visszatérő egységből álló szonda november 24-én indult el a Holdhoz, leszálló-felszállóegysége pedig december elején landolt az Oceanus Procellarum (Viharok óceánja) nevű hatalmas lávamezőn.
Ez volt az első kínai űreszköz, amely mintát gyűjtött a Holdon, felszállt egy idegen égitestről, csatlakozott Hold körüli pályán lévő keringő egységhez, majd visszatért talajmintákkal a Föld légkörébe. Az ősi kínai holdistennőről elnevezett űrszonda leszállóegysége a tervezettnél gyorsabban, 19 óra alatt végezte el feladatát a Holdon.
Kína először 2013-ban landolt az objektumon, 2019 januárjában pedig történelmet írt, amikor a Csang’o-4 az égitest túlsó oldalán szállt le.