Belföld

Négy nap alatt ez volt a negyedik halálos lakástűz

A héten nem volt olyan nap, amikor ne riasztották volna az ország valamelyik pontjára a tűzoltóegységeket tragikus kimenetelű lakástűzhöz, olvasható a Katasztrófavédelem honlapján.

Vasárnap óta négy áldozatot követeltek a lángok, holott az ilyen esetek füstérzékelő használatával megelőzhetőek lennének, írták.

Szerdára virradó éjszaka egy körülbelül tíz négyzetméteres épület égett Sárbogárd külterületén, Kislók közelében. Az esethez a sárbogárdi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik eloltották a lángokat. A melléképület lakójának életét a gyors beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni. Az eset körülményeit tűzvizsgálati eljárás során igyekeznek tisztázni.

Egy néhány ezer forintos füstérzékelő 85 decibellel sípol, ha füstöt észlel, így még a tűz kialakulásakor esély van azt megfékezni, ezzel emberi életet és anyagi javakat lehet megmenteni, hívják fel rá a figyelmet.

Nemcsak haláleset nem következett be, hanem füstmérgezést sem szenvedett senki, de még nagyobb tűz sem keletkezett azokban a lakásokban, házakban, ahol volt füstérzékelő. Mindenképpen érdemes egy ilyen életmentő eszközt vásárolni, akár ajándékba is, és a szoba közepén a plafonra szerelni

– teszik hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik