Nagyvilág

Több mint négymilliárd dollárt adományozott jótékony célra MacKenzie Scott

JORG CARSTENSEN / dpa / AFP
JORG CARSTENSEN / dpa / AFP
Több mint négymilliárd dollárt adományozott idén segélyalapoknak és élelmiszerbankoknak MacKenzie Scott, az Amazon.com alapítójának volt felesége, írta meg az MTI.  

Scott az elmúlt négy hónapban támogatta a jótékonysági szervezeteket 4 158 500 milliárd dollárral (1212 milliárd forinttal). Mint keddi blogbejegyzésében magyarázta, az adományokkal a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került amerikaiakon akar segíteni, azoknak szeretne közvetlen támogatást nyújtani, akik a pandémia gazdasági hatásai miatt szorulnak rá.

Az adományokat az Egyesült Államok ötven állama, Puerto Rico és Washington D. C. 384 jótékonysági szervezete kapta, köztük élelmiszerbankok, rendkívüli segélyalapok és a legkiszolgáltatottabbakat támogató szervezetek.

Scott közleménye szerint az adományok között olyan összegek is szerepelnek, amelyek hosszú távon akarnak változtatni a rendszerszintű egyenlőtlenségeken, például adósságrendezést szolgálnak, jogi védelmet nyújtanak vagy foglalkoztatási képzéseket finanszíroznak. Scott júliusban elmondta, hogy tavaly 1,7 milliárd dollárt (495 milliárd forintot) adományozott a faji egyenlőséggel, az LMBT-jogokkal, a közegészségüggyel és a klímaváltoztással kapcsolatos ügyekre.

Scott, aki tavaly vált el Jeff Bezostól, a világ leggazdagabb emberétől, a válás után csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek aláírói vállalják, hogy vagyonuk nagyobb részét jótékony célokra adományozzák. Scottnak 4 százalékos részesedése van az Amazon.comban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik