Otthon

15 négyzetméteres, mégis álomotthonként tekint rá a francia házaspár

A kizárólag apró házak építésével foglalkozó francia Baluchon nevű vállalat a közelmúltban elkészült legújabb ingatlanával, amit úgy jellemeznek, hogy a kortárs építészet ihlette. A házat egy házaspár rendelte meg, nevét pedig az Ala Köl kirgizisztáni tóról kapta, ahová a tulajdonosok nemrégiben ellátogatta.

A francia apró házakról tudni kell, hogy jóval kisebbek az Észak-Amerikában egyre népszerűbb társaiknál. Legfeljebb két és fél méter szélesek, súlyuk pedig nagyon ritkán haladja meg a 3.5 tonnát. A most átadott, mindössze 15 négyzetméteres csodaházba viszont így is rengeteg dolgot bele tudtak sűríteni a kivitelező.

A lakás tágas érzetet kelt a nagy belmagasságnak köszönhetően, ráadásul a hatalmas ablakok miatt meglehetősen fényes is és jól szellőztethető.

A konyha nem tartalmaz extrákat, de minden igényt kielégít, mellette pedig egy mini étkezőasztal is befért az egyszobás otthonba.

Egy tárolóknak is használható lépcsőn felkapaszkodva juthatunk el a hálóhelyiségbe, ahol a házaspár egy kényelmes franciaágyon pihenheti ki magát.

Ami pedig a fürdőszobát illeti, az egy zuhanyzóból, mosógépből és egy toalettből áll össze.

A miniatűr otthonról alább láthatsz fotókat, lapozgatni kell hozzá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tiny House Baluchon (@tinyhousebaluchon) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Családi házzá alakították át a 200 éves szélmalmot
Bámulatos a kilátás a tájra az emeletről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik