Sport

Kvótával nyitottuk a birkózó világbajnokságot

Az 55 kilós, kötöttfogású Módos Péter ötödik lett és ezzel kvótát szerzett az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság nyitónapján.

Módos a bronzmérkőzésen a kínai Li Su-csintől kapott ki. A 66 kilós Lőrincz Tamásnak nem sikerült kvótát szereznie.

Az egész évben sérülésekkel bajlódó 23 éves Módos korai vereség után a vigaszágon előbb legyőzte a japán Haszegava Kohejt, ezzel bronzéremért küzdhetett a kínai Livel, s egyúttal londoni indulási jogot szerzett, miután már vereség esetén sem lehetett ötödiknél rosszabb.

A japán ellen az első két menet passzív tusakodással telt, így jöhetett a harmadik, olimpiai kvótáról döntő menet. Az első 90 másodperc ezúttal sem hozott akciót, ráadásul a japánnak kellett parterhelyzetbe mennie, Módosnak muszáj volt akciót csinálnia a londoni repülőjegyért.

A 2008-as Eb magyar bronzérmese felkapta ugyan riválisát, de elsőre nem tudta eldobni, ezt követően utolsó erőtartalékait mozgósítva még egyszer felkapta Haszegavát, s másodjára kisívben elhajította. Ezt követően kitörő örömmel ugrott Struhács György szövetségi kapitány nyakába.

A bronzmeccsen már nem tudott annyira koncentrálni Módos, az első menetben ledöntötte őt kínai vetélytársa, majd háromszor meg is pörgette. A második menetben legalább a parterhelyzetig kihúzta a magyar birkózó, de végül a kínai könnyedén szerezte meg a harmadik helyet.

“Nagyon boldog vagyok, hogy elsőre sikerült olimpiai kvótát szereznem, hiszen idén tulajdonképpen ez volt az első versenyem a vállműtétem és a bordatörésem miatt. Ha a vb előtt ezt mondják, azonnal aláírom. A kínai ellen azonban már kijött a sorozatterhelés hiánya” – mondta Módos, aki a szívénél az olimpiai öt karikát viseli tetoválás formájában. “Most van egy évem, hogy nyugodtan készüljek, s valóra váltsam gyerekkori álmomat, hogy olimpiai bajnok legyek.”

A 66 kilós Lőrincz is kikapott, de utána sikerrel vette az első akadályt a vigaszágon, miután könnyedén intézte el a svájci Pascal Strebelt, de neki két meccset kellett nyernie a kvótához.

A kubai Pedro Isaac Mulens Herrera azonban már túl nagy falatnak bizonyult. Az első menetet a 2006-os magyar Európa-bajnok megnyerte, mert parterhelyzetből kedvezményezettként eldobta riválisát, de a következő két percben fordított helyzetben ellenfele billentéssel nyert.

A mindent eldöntő harmadik szakaszban az eredménytelen álló harcot követően – sorsolás után – megint Lőrincznek kellett letérdelnie, s a kubai ezúttal is pontot csinált rajta egy dobással.

A magyarok így Módos ötödik helye révén egy kvótával zárták a vb első napját. A viadalon minden súlycsoportban a legjobb hat jut londoni indulási joghoz.

“Nem lehetünk boldogok, a mai naptól több kvótát és akár érmet vártunk. Módostól viszont többet kaptunk, mint várhattunk, hiszen a tavalyi vb óta nem versenyzett. Kiss Balázs mindent megtett, de nem bírt a hazai pálya előnyét élvező riválissal. Lőrincztől kicsit többet vártam, hiányzott belőle az az átütőerő, amit a korábbi viadalokon mutatott. Talán a fogyasztás viselte meg túlzottan” – értékelte az első napot Struhács György szövetségi kapitány.

Kedden a kötöttfogásúak 60 (Kozák István), 84 (Lőrincz Viktor) és 120 kg-os (Deák Bárdos Mihály) súlycsoportjával folytatódik a küzdelem.

Eredmények – birkózó világbajnokság, Isztambul

Kötöttfogás, 55 kg:
1. Rovsan Bajramov (Azerbajdzsán)
2. Elbek Tazsijev (Fehéroroszország)
3. Li Su-csin (Kína) és Bekhan Mankijev (Oroszország)
…5. Módos Péter

Kötöttfogás, 66 kg:
1. Szaeid Morad Abdvali (Irán)
2. Manucsar Chadaja (Grúzia)
3. Kim Hjun Vu (Koreai Köztársaság) és Pedro Herrera (Kuba)
…7. Lőrincz Tamás

Kötöttfogás, 96 kg:
1. Elisz Guri (Bulgária)
2. Jimmy Alexander Lidberg (Svédország)
3. Cenk Ildem (Törökország) és Rusztam Totrov (Oroszország)
…14. Kiss Balázs

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik