Belföld

Tizenkét év fegyházat kapott a budapesti kínai bordélyház vezetője

Tizenkét év fegyházra ítélte a Fővárosi Törvényszik a Budapesten működtetett kínai bordélyház fejét. Két bűntársa felfüggesztett börtönt kapott. Az üzletvezető Kínából toborozta öt évvel ezelőtt a nőket abból a célból, hogy prostituáltként dolgozzanak nála. Ő szervezte a nők utaztatását, akik elszámolással tartoztak felé, és a keresetük egy részét is leadták neki.

Ezt a pénzt a vádlott részben a bordélyház üzemeltetési költségeinek fedezésére, részben pedig a saját célra fordította. Egy társa – ingatlanközvetítőként – közreműködött a prostitúciós cselekmény helyszínéül szolgáló ingatlan kibérlésében, továbbá tolmácsolt a másik két vádlott között. Egy másik társa  pedig a szexhirdetések feladásában segítette, illetve fogadta az az iránt érdeklődő kliensek hívásait és segített nekik a találkozók megszervezésében.

A bordélyház üzemeltetője 2016 áprilisa és augusztusa között rendszeresen szerzett kábítószert, amelynek egy részét elfogyasztotta, illetve fogyasztásra kínálta másoknak is. Őt a bíróság 12 év fegyházra ítélte bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítése és jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Emellett örökre kiutasították Magyarország területéről is.

Két társát a bíróság bűnsegédként elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettében találta bűnösnek. Egyikükkel szemben megszüntette egy korábbi büntetőügyben alkalmazott próbára bocsátást és halmazati büntetésül 1 év 10 hónap – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, míg a másikuk 1 év felfüggesztettet kapott.

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe az idő múlását, a bordélyház üzemeltetőjének részleges beismerését, továbbá egyik társánál büntetlen előéletét és beismerését valamint azt is, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Súlyosító körülmény volt ugyanakkor két vádlott büntetett előélete, továbbá a bordélyházat üzemeltetőnél, hogy a cselekményt különös visszaesőként is követte el.  A másodfokú eljárásig a bordélyház üzemeltetője letartóztatásban marad. Az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik