Kultúra

Jason Statham rakhat rendet a londoni orosz maffiában

A Gyilkos ígéretek folytatásával kapcsolatban kering az akciósztár neve.

2007-ben mutatták be David Cronenberg Gyilkos ígéretek című filmjét, amelyben Viggo Mortensen nemcsak azt mutatta be, hogy kell meztelen közelharcot folytatni egy gőzfürdőben, de a filmtörténet egyik legmenőbb cigarettaoltását is itt villantotta. Nem csoda, hogy a színészt Oscarra is jelölték az orosz maffiába beépülő ügynök szerepéért.

A sztori ugyan kellően lezárt volt, de több mint egy évtized elteltével mégis folytatás készülhet a filmhez. A Small Dark Look címen futó második rész forgatókönyvét ugyanaz a Steven Knight írja, aki az eredetiét, és akinek a Peaky Blinders című sorozatot is köszönhetjük. A rendező viszont már nem a testrhorrorjairól ismert Cronenberg, hanem a dán Martin Zandvliet lesz, akit Homok alatt című háborús filmjéért jelöltek Oscarra 2017-ben. Mortensen sem tér vissza, de a Hollywood Reporter értesülései szerint Jason Statham nevét emlegetik a főszereppel kapcsolatban. Ha a járvány is engedi, Stathamnek mindenképp sűrű éve lesz 2021, hiszen újra közösen forgat majd Guy Ritchie-vel, és tervbe van véve a Halálos iramban: Hobbs & Shaw folytatása is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik