Élet-Stílus

A túlsúlyosok kevesebbszer esznek

Meglepő felfedezés: az elhízott emberek gyakran kevesebb alkalommal esznek, mint normál testalkatú társaik.

„A kutatások többsége szerint azoknak az embereknek, akik többször esznek, általában alacsonyabb a súlyuk. De senki sem tudja, miért” – jelentette ki Jessica Bachman, a Marywoodi Egyetem Táplálkozástudományi és dietetikai tanszékének adjunktusa. Az USA lakóinak több mint 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott – a magyaroknak szintén közel kétharmada jár hasonló cipőben az OÉTI Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálatának 2009-es eredményei szerint.

Bachman azonban szeretett volna pontosabb képet kapni a táplálkozási szokások és a túlsúly közötti összefüggésekről, ezért csapatával mintegy 250 főt kísért figyelemmel egy éven keresztül, illetve két nagy volumenű tanulmány eredményeit elemezte. Ezek közül az egyik olyan emberek étkezési szokásait vizsgálta, akiknek a testtömegindexe (BMI) – amely a magasság és kilók arányából adódik – 25 és 47 közé esett, ami a túlsúlyosokra, elhízottakra jellemző. A másik kutatás olyan felnőtteket vizsgált, akik normál testalkatúak voltak (a BMI-jük 19-24.9 tartományban volt), illetve 50%-uk olyan személy volt, aki legalább 13,6 kilogrammot fogyott, és öt vagy több éve meg is tudta őrizni azt.

Általánosságban elmondható, hogy a normál tömegűek napi háromszor étkeztek, és egy picit több mint kétszer nassoltak, míg a túlsúlyosak átlagosan három fő étkezés mellett csupán egyszer nassoltak még. Ám – és itt jön a lényeg – azok, akik fogytak és meg is tudták őrizni azt, a legkevesebbet ették, ami az energiabevitelt illeti: mindössze 1800 kalória került egy nap alatt a bendőjükbe. A normál tartományba tartozó, de nem fogyottak 1900, a túlsúlyosak több mint 2000 kalóriát ettek átlagosan.

A kutató szerint egyszerűen arról lehet szó, hogy a nassolás megakadályozza, hogy kiéhezzen az illető: „Ha gyakrabban eszel, akkor nem leszel túl éhes – jelentette ki Bachman. – Amennyiben tíz órát vársz az utolsó étkezésedet követően, már túlságosan éhes leszel, és sokkal több ennivalót fogsz magadhoz venni.”

Testalkat a testtömeg indexalapján
Sovány: 18,5-nél kevesebb
Normál testalkatú: 18,5-24,9
Túlsúlyos: 25-29,9
Erősen túlsúlyos: 30-nál magasabb érték.
Itt ki tudod számítani a saját BMI-det >>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik