Tudomány

Hatalmas elveszett ókori városra bukkantak

Egy több mint 4 ezer éves nagyváros maradványait azonosították Kína keleti részén, a Huajho folyó középső szakaszánál – írja az MTI. Az Anhuj tartománybeli romváros a Lungsan-kultúra korai és középső időszakából származik.

Csang Tung, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia régészeti intézetének munkatársa és az ásatás vezetője szerint a megmaradt városfalak hossza alapján úgy becsülik, hogy a 4100-4400 éves település legkevesebb 180 ezer négyzetméteren terült el.

A szakértő hozzátette, a városfalak maradványait 2017-ben fedezték fel, de a nyugati és a déli falat elmosta a Huajho folyó. A megmaradt falszakaszok 300 és 600 méter hosszúak. Csang szerint a későbbi munkálatok során a városfalakra és a kapukra fognak koncentrálni, a csapat többek közt a keleti kaput vizsgálja majd, de a környező területek feltárását is folytatja.

Stevica Mrdja / EyeEm / Getty Images

A régészek számos emberi tevékenységre utaló nyomot azonosítottak a területen. A romváros körüli mintegy 2 millió négyzetméteren talált maradványok a korabeli népesség növekedéséről és eloszlásáról árulkodnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik