Gazdaság

Senki nem csapott le a balatoni vitorláskikötőkre

Eredménytelenül zárult a Bahart vitorláskikötőinek üzemeltetésére kiírt pályázat, ezért a többségben állami kézben lévő társaság felkészül a kikötők további saját üzemeltetésére – erről tájékoztatta bérlőit a cég. A 24.hu-hoz eljutott körlevél kapcsán levélben fordultunk a balatoni hajózási társasághoz, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy egy esetleges új pályázat kiírásáról tulajdonosi döntés szükséges.

A tizenegy balatoni vitorláskikötőkre csak egyben lehetett pályázni, a nyertes pedig 15 évre vehette volna bérbe az értékes ingatlanokat. A Népszava cikke alapján korábban megírtuk, hogy a pályázati feltételek arra utaltak, csak egy szűk befektetői kör tud megfelelni az előírásoknak: a tenderen indulóknak minimum félmilliárd forint saját tőkével, értékelhető ingatlanüzemeltetési tapasztalattal kellett rendelkezniük, vállalniuk kellett a kezdő, minimum nettó 475 milliós éves üzemeltetési díjat, amely még nem tartalmazza a közüzemi, fenntartási és felújítási költségeket.

A nyár elején a Bahart 75 százalékos tulajdonosa, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. megszavazta azt a reorganizációs tervet, amely négy kikötő, két kemping és egy szálló eladásával, valamint a tizenegy vitorláskikötő bérbeadásával operál, a befolyó 2,2-2,8 milliárd forintot pedig a hajózási üzletág fejlesztésére szánja. Vagyis csak személyszállítást végezne a Bahart, a többi üzletágat leválasztanák, illetve értékesítenék. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a Bahart „megszabadul” a nyereséget termelő tevékenységektől, és megmaradna számára az önmagában veszteséges személyszállítás. Arra közszolgálati szerződést kötnének, tehát a veszteséget az adófizetők pénzéből állnák, valahogy úgy, mint a MÁV és a BKV esetében.

„Hazugság, hogy a csődtől mentette meg az állam a balatoni hajózási társaságot”
Széchenyi István megfordul a sírjában – mondja a Bahart volt vezérigazgatója, miután a balatoni települések már csak távolról szemlélhetik, ahogy eddigi befektetésük a nullával lesz egyenlő.

Hogy az állami vállalat mennyire nem veszteséges, az abból is látszik, hogy az idén 967 millió forint folyt be a tizenegy kikötőből, amelyek korábban is komoly bevételt hoztak: 2016-ban 663 millió, 2017-ben 701 millió, 2018-ban 815 millió forintot kasszírozott a cég.

Az viszont biztos, hogy a Bahart az ingatlanok kiárusításával nagyot kaszálhat. A két balatoni kempingjét több mint kétmilliárd forintért árulja, a csopaki kikötőért pedig valaki már ki is fizetett 890 millió forintot úgy, hogy a kikötő csak 10-12 férőhelyes, a hozzá tartozó parknak pedig 2 százalékos a beépíthetősége.

„Értelmezhetetlenül magas” árat fizetett valaki a csopaki kikötőért
A polgármester irreálisnak nevezte az összeget, mivel a kikötő csak 10-12 férőhelyes, a hozzá tartozó parknak pedig 2 százalékos a beépíthetősége.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik