Élet-Stílus

A járvány segített, hogy megtalálja a boldogságot: szex coach lett a pincérnőből

Elvesztette állását – aztán kihozta a maximumot a helyzetből.

Ritkán hallani olyan esetről, hogy valakinek a koronavírus-járvány kedvező (szándékosan nem a pozitív szót használtuk) fordulatot hozott az életében.

Molly Spockra viszont abszolút igaz, hogy most, a pandémia közepén talált rá igazából önmagára és a boldogságra. A Los Angelesben élő 32 éves nő pincérként dolgozott, de tavasszal – sok kollégájához hasonlóan – elvesztette állását.

Azóta szex coachként és jógatanárként dolgozik, emellett profi ölelő (érintésterápiával foglalkozik).

Spock a Sunnak elmondta: amikor elveszítette a munkáját, sok ideje volt, hogy kitalálja, mivel szeretne foglalkozni. Mivel szereti a szexet, szeret beszélni róla, élvezi az érintéseket, most úgy érzi, megtalálta azt a hivatást, ami igazán illik hozzá. Elmondása szerint

az a célja, hogy segítsen klienseinek megtalálni a bennük rejlő szexuális erőt, és felismerni az intimitás gyógyító erejét.

Spock egyébként évek óta gyakorló nudista: igazából sosem szeretett otthon ruhát viselni, szívesebben járkált anyaszült meztelenül, de egy 2009-es Palm Springs-i nyaralás óta lett az életmód elkötelezett híve – a nudistaparadicsomban a teniszezéstől a vacsorázásig mindent meztelenül csináltak.

Azóta előszeretettel járja a természetet meztelenül; az alábbi fotó például a Joshua Tree Nemzeti Parkban készült róla.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Molly 🖖 (@fitmamamolly) által megosztott bejegyzés

Párjának, Louisnak már kapcsolatuk kezdetén elmondta, hogy a naturista életmód híve, a 34 éves férfit ez cseppet sem zavarja, mostanában ő is néha becsatlakozik egy-egy meztelenkedős kirándulásba.

Molly kifejezetten szereti, ha megnézik, amikor meztelen. Persze, előfordul, hogy ezzel meglepetést okoz – például amikor anyaszült meztelenül nyitott ajtót egy pizzafutárnak, a férfi kezéből kiesett a csomag.

 

 

Kiemelt kép: Hans Neleman / Getty (illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik