Belföld

Búzavirágnak nevezte a budakalászi jegyző a homoszexuálisnak hitt pályázót, nem is kapta meg az állást

Nem mindennapi történetről számolt be a Telex a birtokába jutott hangfelvételek alapján. A portál cikke szerint a budakalászi önkormányzat azért utasította el egy korábban alkalmasnak talált szakember jelentkezését az anyakönyvvezetői állásra, mert homoszexuálisnak vélték a férfi. Bár hivatalosan mással indokolt az önkormányzat, a felvételek alapján egyértelmű, hogy nem szakmai szempontja volt az elutasításnak. A pályázatot a megállapodás szóbeli ígérete után érvénytelenítették, majd nem sokkal később ismét meghirdették. Közben már meg is állapodtak egy új jelölttel.

Gondolkodtunk, mi legyen, (…) felhívtuk, hogy akkor rá esett a választásunk. De közben most tudtam meg egy negyedórája, hogy jó volt a megérzésem, búzavirág

–  mondta a hangfelvételen a jegyző, akinek az is baja volt az állásra jelentkező férfival, hogy „intelligens”, ami – ahogy fogalmazott – „még rosszabb, egyéb kérdéseket is fölvet bennem”.

Deák Ferenc még ennél is továbbment, közölte:

Utálom az ilyen lóbaszó férfiakat, haragszom rájuk, alapból.

A jegyzőnek az is szemet szúrt, hogy a pályázó korábbi munkahelyén több élettársi kapcsolati bejegyzést is lebonyolított – ami az anyakönyvvezetői állással járó feladat. „Mi ilyet itt nem fogunk csinálni, mert nem vagyunk erre kijelölve, hála a jó istennek” – mondta.

A felvétel szerint a jegyző attól tartott, hogy rossz fényt vetne rájuk, ha beindulna a suttogó propaganda, hogy a távozó anyakönyvvezető helyére „csak egy buzit” találtak, mert – mint mondta – Budakalász konzervatív.

A felvételen az is hallható, hogy a jegyző hangosan gondolkodik arról, hogy a helyzetre az lehetne a megoldás, hogy majd a távozó anyakönyvvezetőt maradásra bírják egy kis időre, megmondják neki, hogy „most közös megegyezés nincs”, és addig az új, homoszexuálisnak vélt jelölt úgyis elhelyezkedik majd.

Azt mondjuk a csávónak, hogy bocsánat, maradt az anyakönyvvezető.

Bár a döntés meghozatalakor nem mindenki értett egyet abban, hogy a szexuális orientáció alapot adna az elutasításra, tény, hogy W. végül nem kapta meg az állást, és új pályázatot hirdettek. A portál megtalálta az érintettet, aki nem kíván nyilatkozni nekik.

A Telex kérdésére az önkormányzat közölte, valóban álláspályázatot írtak ki egy távozni kívánó munkatárs posztjára, ő azonban meggondolta magát és mégis maradt. Elismerték, hogy közben volt szakmailag alkalmas szakember, akivel szóban meg is állapodtak.

Ugyanakkor a jegyző szerint a helyzet rövid időn belül ismét megváltozott, mert az eredeti munkatárs „egy tragikus családi halálesetet követően mégis a távozás mellett döntött. Azonnali helyettesítésére a Pest megyei Kormányhivatal átmeneti helyettesítő személyt jelölt ki (…), aki hamar jelezte, hogy szívesen lenne hosszabb távon is a munkatársuk.

Kiemelt kép: Google Maps

Ajánlott videó

Olvasói sztorik