Gazdaság

Idén is kap 73 millió forint közpénzt a győri fürdőt üzemeltető cég

Nemrég írta az Úgytudjuk, hogy a győri termálfürdőt – egy manapság valamiért titkosan kezelt szerződés alapján – üzemeltető Rába Quelle kedvező áron bérli a Győr tulajdonában álló fürdőkomplexumot, de Borkai Zsolt polgármestersége alatt még ezt a bérleti díjat is visszakapta. A komplexumot fejlesztő felújítás helyett ráadásul leginkább állagmegóvásra költötte az összeget, közben a strand lerohadt. Az állagmegóvást egyébként a fürdőt üzemeltető cégnek saját költségén kellene elvégezni.

Emellé fürdőbérleteket vásárolt a város az idős polgárok egy részének, ez a két tétel pedig összesen nagyjából annyit tett ki például 2018-ban és 2019-ben, amennyi a cég profitja volt.

Azóta kiderült: bár úgy nézett ki, a város idén csak 5 millió forintot csorgat vissza a cégnek, ehelyett a frissített költségvetés szerint 73 millió forint közpénzt kap idén is a Rába Quelle. Átalakította ugyanis a költségvetést a polgármester, sok apróbb és pár nagyobb módosítás után a kiadási és bevételi főösszege is 69 milliárd forint lett. Júniusban a győri fürdő kapcsán ugyan még csak 5 millió forint visszaosztásáról döntött a közgyűlés, most viszont nem csupán az év elején tervezett 35 millió forintot, de mellé még mintegy 38 millió forintot is tesz az önkormányzat a Rába Quelle felújítási keretébe.

Idén ugyan termálbérletet nem vesz a város, de a portál szerint összesen így idén is annyi közpénz kerülhet a fürdőt működtető céghez, amennyi az elmúlt években megszokott volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik