Belföld

Féláron fürdőzhetnek a győriek

Az önkormányzat 30 millió forinttal támogatta az élményfürdő felújítását, cserébe a győri lakcímkártyával rendelkezők féláron fürdőzhetnek a szezonban.

A 2000-es évek elején kötött a város vezetése 25 éves szerződést a Rába Quelle Kft. képviselőjével, így az önkormányzat és a cég közös érdeke az, hogy teljes kihasználtsággal működjön a komplexum úgy, hogy közben a győri családok számára is elérhetővé váljanak a szolgáltatások. „Idén az önkormányzat 30 millió forinttal támogatta a létesítményben zajló felújításokat, ennek fejében viszont június 1-től, augusztus 31-ig, azaz a teljes szezonban féláron fürödhetnek a győri lakcímkártyával rendelkezők. Az a célunk, hogy minél többen eljöhessenek a strandra és az élményfürdőbe” – mondta Borkai Zsolt a csütörtöki sajtótájékoztatón, melyet Kovacsics Imrével, a vállalat ügyvezető igazgatójával közösen tartottak. „Mai napon, a városi idősügyi tanácson nyújtottuk át azt a kétszáz darab fürdőbérletet a különböző időseket, nagycsaládosokat és mozgáskorlátozottakat tömörítő szervezetek részére, melyekkel összesen 101 ezer alkalommal kereshetik fel a komplexumot, ezzel is elősegítve azt, hogy élményekkel gazdagodjanak a győriek” – tette hozzá a polgármester.

A fürdő átalakítási munkálatai jelenlegi zajlanak, ennek keretében felújítják a gyermekmedencét, mely interaktív elemekkel és játékokkal gazdagodik, valamint egy árnyékolóval, ezzel is javítva a szülők és gyermekeik komfortérzetét. A Cziráki-medence esetében is hasonló beruházás megy végbe, de a sportolókra is gondoltak, hiszen már a strand startjával használható lesz az ugyancsak renovált 50 méteres medence.

„Közösségi nyarat szeretnénk, ezért nem maradhatnak el a színes programok sem, így idén ellátogat hozzánk többek között Béres Alexandra, Katus Attila, de Schobert Norbiék is. Fellép a nyár folyamán Dévényi Tibor, Fenyő Miklós, Janicsák Veca is, de a június 1-jei megnyitón is rengeteg meglepetéssel készülünk. Szombaton Szandival, Fluor Tomival, Caramellel is csobbanhatnak a fürdőzők, de persze gyermekprogramokkal is készülünk, időjárástól függetlenül” – hangsúlyozta Kovacsics Imre.

Az idei belépők egyébként olyannyira barátiak, hogy 10 évvel ezelőtt is drágábban válthattak tikettet a fürdő látogatói. 2013 nyarán az egész napos diák belépő 1050 forint, a felnőtt 1300 forint, a családi jegy pedig 2600 forint lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik