Belföld koronavírus

Szlávik János: az orosz vakcinából Magyarországon is gyárthatnak oltóanyagot

Ezt kétszer kell beadni 28 napos különbséggel, a hatékonysága pedig az előzetes adatok alapján több mint 92 százalékos.

Szlávik János szerint jelenleg körülbelül hatféle oltóanyagot tesztelnek a világban a koronavírus ellen. A Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa az állami hírtévében felsorolta ezek típusait, a technológákat.

Azt mondta, a legegyszerűbb vakcinák protein alapúak, amelyek különböző fehérjék bejuttatásával próbálják megvédeni az embereket. Oroszország ezek közül kétféle technológiát használ, az Egyesült Államokban, Angliában, Németországban és Kínában pedig három-négyféle oltóanyagot is fejlesztenek.

Az MTI szerint Szlávik János megerősítette, már decemberben Magyarországra érkezhet Oroszországból olyan hatékony oltóanyag, amelyet a koronavírus-fertőzés megelőzésére fejlesztettek ki. Ez egy bevizsgálandó szállítmány lesz, vagyis az oltóanyagkutatással foglalkozó magyar szakemberekhez kerül.

Mint mondta, jó néhány évre tekint vissza az a technológia, amelyet az Oroszországban előállított vakcinánál használtak, hasonló módon fejlesztettek ki oltóanyagot az ebola ellen Afrikában. Az Oroszországból bevizsgálásra érkező oltóanyag egy úgynevezett adenovírus vakcina, amely egy emberi, jóindulatú vírusra épül úgy, hogy annak inaktivált változatát módosítják azért, hogy az emberi szervezet koronavírusként ismerje fel és ellenanyagokat képezzen.

Szlávik doktor fontosnak nevezte, hogy az Oroszországból érkező vakcinából Magyarországon is gyárthatnak majd oltóanyagot. Mint mondta, Magyarország nagy hagyománnyal rendelkezik a gyógyszerfejlesztésben és az oltóanyaggyártásban is,

ezért teljesen logikus lépés, hogy a magyar embereknek magyar vakcinát próbálnak felépíteni. Ezt az oltást kétszer kell beadni 28 napos különbséggel. A hatékonysága az előzetes adatok szerint  több mint 92 százalékos.Nem zárta ki, hogy a következő hónapokban kapnak engedélyt arra, hogy több száz, vagy ezer emberen kipróbálják ezt az oltóanyagot. Mint mondta, az eddigi tesztek alapján két oltóanyag érte el, vagy haladta meg a 90 százalékos hatékonyságot, ami rendkívül jó hír. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 50-60 százalékának a beoltásával el lehet kerülni egy nagyobb járványt. Egy 70-80 százalékos hatékonyságú vakcinánál a lakosság 70-80 százalékát kell beoltani a nyájimmunitáshoz.

Még valamennyi oltóanyag a fejlesztés stádiumában van, de ahogy telik az idő, pontos információk derülnek ki azokról, így mindenki el tudja majd dönteni, melyik vakcinát választja. Szlávik János azt mondta, az előzetes információk szerint az oltás önkéntes lesz,  mindenki maga döntheti el, szeretné-e azt felvenni, valószínűleg a háziorvosokhoz kell majd menni az oltásokért, de addig még néhány hónapnak el kell telnie.

A főorvos aláhúzta, fontos, hogy elsőként a rizikócsoportba tartozó emberek, vagyis az idősek, a krónikus betegségben szenvedők és az egészségügyi dolgozók, valamint az ország működtetéséért felelős emberek kapják meg az oltóanyagot. Szlávik János végül megerősítette, a legfrissebb korlátozó intézkedések hatása csak később válhat érezhetővé, mert a betegség lappangási ideje 5-8 nap.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik