Élet-Stílus

A nevetés ott hat, ahol a kokain

Viszont annak, aki sokat nevet káros hatásoktól egyáltalán nem kell tartania.

A legtöbbünk ennek ellenére nevetni, csak keveset nevet: naponta mindössze 15 alkalommal, szemben a gyerekekkel, akik naponta 400-nál is több alkalommal törnek ki nevetésben. Jól is teszik, hiszen azt már tudományos vizsgálatok is alátámasztják, hogy a nevetés több mint egészséges. Egyszerre 80 izmot mozgat meg, javítja a vérkeringést, erősíti az immunrendszert, sőt, még a stresszhormon szintjét is csökkenti a szervezetben.

Az csak a ráadás, hogy a nevetés pontosan azokat a területeket aktiválja az agyban, amit a kokain, vagy a pénz birtoklása. Nemcsoda, hogy úgy tartják, a nevetés a legjobb orvosság. Ennek tudományos bizonyítása felé Norman Cousins, a Saturday Review újságírója tette meg az első lépéseket a 70-es években. Az autoimmun-kórban szenvedő Cousins úgy vélte, ha a negatív érzelmektől állapota romlik, a pozitív érzelmektől javulnia kell, ezért vicces filmekkel kezelte magát. Az állapota ezután valóban javult, kálváriájából pedig 1979-ben könyvet írt, mely azonnal bestseller lett.

AJÁNLOTT LINKEK:

Tudjon meg többet a nevetést vizsgáló tudományról és a bohócdoktorok munkájáról (hvg.hu)
A gyógyító nevetés (hazipatika.com)
A nevetés a legjobb gyógyszer (egeszsegkalauz.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik