Foci

Félnek az angolok, optimisták a németek

foci vb 2014 (foci vb, foci vb 2014, poszter, ronaldo, )
foci vb 2014 (foci vb, foci vb 2014, poszter, ronaldo, )

"D for death", vagyis a halálcsoport - egyöntetűen ezzel az angol szójátékkal minősíti a szombati brit sajtó a D csoportot, amelybe Anglia a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztásának sorsolásán került, Olaszországgal, Uruguayjal és Costa Ricával együtt. A német válogatott az első helyen fejezheti be a csoportküzdelmeket és a végső győzelemre is esélyes - értékelte a sorsolást a szombati német sajtó.

A lapok szerint az angol válogatott esélyeit jól kifejezte Greg Dyke, az angol labdarúgó-szövetség (FA) elnöke, aki a sorsolás után ujját a torka előtt elhúzva adott kifejezést véleményének. A fotósok és a tévékamerák által elkapott kézmozdulatot több szombati brit lap elítéli.

Ugyanakkor a sajtóvélemények egységesek abban, hogy Angliának nagyon nehéz dolga lesz, ha továbbjutó helyen akar végezni csoportjában, főleg úgy, hogy első mérkőzését a “dzsungel közepén”, a fullasztó klímájú Manausban vívja az olaszok ellen, négyórányi repülőútra a riói bázistól.

Nem a legkönnyebb csoportba kerültek az angolok
Fotó: AFP

A Daily Mirror felidézi, hogy Roy Hodgson, az angolok szövetségi kapitánya még a sorsolás előtt “kerülendő helyszínnek” nevezte Manaust, vérig sértve az észak-brazíliai nagyváros polgármesterét, Arthur Virgiliót. A polgármester nem is maradt adós a válasszal: Facebook-bejegyzésében közölte, hogy “jobb lenne, ha Anglia nem is jönne (…) jobb csapatban reménykedünk és egy udvariasabb edzőben”.

A szombati Daily Mail is idézi Hodgsont, aki a sorsolás után kijelentette, hogy “nem ez az a csoport, amelyet magunknak választottunk volna”. “Ha őszinte akarok lenni, nem is volt sok olyan forgatókönyv, amelyek láttán ugráltam volna örömömben” – tette hozzá a szakvezető.

A világbajnokság csoportbeosztása

A csoport: Brazília, Horvátország, Mexikó, Kamerun
B csoport: Spanyolország, Hollandia, Chile, Ausztrália
C csoport: Kolumbia, Görögország, Elefántcsontpart, Japán
D csoport: Uruguay, Costa Rica, Anglia, Olaszország
E csoport: Svájc, Ecuador, Franciaország, Honduras
F csoport: Argentína, Bosznia-Hercegovina, Irán, Nigéria
G csoport: Németország, Portugália, Ghána, Egyesült Államok
H csoport: Belgium, Algéria, Oroszország, Koreai Köztársaság

A Mail kiemeli, hogy Angliát Manausban olyan ellenfelek várják, mint Gianluigi Buffon, “korunk talán legjobb kapusa”, Andrea Pirlo, Daniele de Rossi és Mario Balotelli. Ők mind ott voltak abban az olasz válogatottban, amely a 2012-es Európa-bajnokságon büntetőpárbajban kiütötte Angliát.

A szombati The Sun – a legnagyobb brit bulvárlap – egyenesen az Úrhoz fohászkodik hatalmas betűkkel szedett “Lord Help Us” elsőoldalas főcímével, és megállapítja, hogy “ez az a csoportbeosztás, amelyet Hodgson nem akart”.

A német Die Welt kommentárja szerint “várhatóan minden idők legjobb német csapata” utazik a brazíliai világbajnokságra, és nem számít, hogy milyen csoportba került, hiszen “a cél a világbajnoki cím megszerzése, úgyhogy képesnek kell lenni valamennyi csapat legyőzésére”.

Önbizalomról tanúskodik Joachim Löw nyilatkozata, amelyben hangsúlyozta, hogy nincs ellenfél, amelyet szívesen látna a csoportban, de olyan sincs, amelytől tart – tette hozzá a Die Welt, megjegyezve, hogy “egyenesen nevetséges lett volna” azt számítgatni, hogy milyen csoportösszetétel kedvezne leginkább a válogatottnak.

A csoportelsőség a németek célja
Fotó: AFP

Ugyanakkor több lap kiemelte: abból a szempontból szerencsésen alakult a sorsolás, hogy a német csapat legkorábban az elődöntőben kerülhet szembe több favorittal, például a címvédő Spanyolországgal és Brazíliával.

A beszámolók és kommentárok visszatérő eleme, hogy a Németország, Portugália, Ghána, Egyesült Államok összetételű G-csoport a németek számára “családi találkozó”, mert az amerikai válogatott szakvezetője Jürgen Klinsmann, aki a német válogatott tagja és szövetségi kapitánya is volt korábban, Ghána pedig a 2010-es világbajnokságon is csoporttársa volt a németeknek.

Az afrikai ország nemzeti csapatának egyik legfontosabb játékosa, a Schalke 04-et erősítő Kevin-Prince Boateng pedig a német válogatott hátvéd, Jerome Boateng testvére.

A legtöbb lap azt is kiemelte, hogy nemcsak az ellenfelek nehezek, hanem a körülmények is. A csoportkör “izzasztó családi rendezvény” lesz – emelte ki például a Süddeutsche Zeitung, rámutatva, hogy a G-csoport mérkőzéseit Brazília északi részén rendezik, ahol júniusban forró, fülledt idő van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik