Miután a korelnök, Drágos József berekesztette az alakuló ülést, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) tovább folytatta azt, és 27 képviselőjük egyhangú szavazással elnöknek választotta Kozák Jánost.
Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke azonban, bár saját párttársa nyerte el a poszot, úgy fogalmazott: „erőszakkal és törvénytelen módon, megint csak a kormányzat és nem a cigányság választja ki a magyarországi cigányság képviseletét, csak azért, hogy újból semmittevés legyen.” Hozzátette: a felelősség a kormányt és az MSZP-t terheli. Kijelentette: „siralmas, és túlhaladja az európai normát ez a fajta cigánypolitika”.
Arra a kérdésre, hogy óvással kíván-e élni az alakuló ülésen megválasztott elnök személyével kapcsolatban, úgy válaszolt: „ezzel még nem kívánok foglalkozni”. Megjegyezte, hogy tudomása szerint az MSZP képviselői éjjel telefonon zaklatták a Lungo Drom képviselőit, pénzt és pozíciókat ígértek, ha az MCF táborát erősítik szavazataikkal.
Farkas kivonult, mert nem ő nyert
Kolompár Orbán leköszönt elnök az alakuló közgyűlésen mondott beszédében úgy fogalmazott: Farkas Flórián azért hagyta el a termet, mert nem tudta elfogadni, hogy rajta kívül más elnökjelölt is van.
A botrány azért tört ki az alakuló ülésen, mert az MCF frakciója a Lungo Drom képviselőjét, Kozák Jánost jelölte elnöknek Farkas Flóriánnal szemben, majd erőszakkal, kiabálások kíséretében átültették a jelöltet soraikba.
Ide-oda rángatták az elnököt
Az MCF és a Lungo Drom sorai között sorfalat állva több olyan ember megjelent, akik az MCF szimpatizánsai voltak, és megakadályozták a Lungo Drom politikusait abban, hogy a képviselőt visszarángassák a saját soraik közé.
Az alakuló ülést megelőzően Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke adta át a megbízóleveleket a március 4-én megválasztott képviselőknek. Az országi kisebbségi választásokon az 53 tagú közgyűlésben a Lungo Drom 28, míg az MCF 25 mandátumot szerzett. Így az volt várható, hogy a többség Farkas Flóriánt választja majd OCÖ-elnöknek.
Farkas Flórián új közgyűlést követel
Az Országos Cigány Önkormányzat elnökválasztó közgyűlésének újbóli összehívását követeli a Lungo Drom vezetője, miután szerinte törvénytelenül választotta meg a testület kedden Kozák Jánost elnöknek. Farkas Flórián ezt kedden tartott sajtótájékoztatóján jelentette be Budapesten.
“Mi azt tartjuk tisztességesnek, ha a közigazgatási hivatal egy tisztességes eljárás kerete között újból összehívja (a közgyűlést), hiszen nyilvánvaló, hogy törvénysértő módon jártak el. Állunk elébe egy tisztességes választásnak, hiszen a Lungo Drom többségben van, a választást október 1-jén megnyertük, de ilyen módon nem lehet Országos Cigány Önkormányzatot választani, ahogy ma történt” – mondta Farkas Flórián.
2010-ről szól
Az MTI azon kérdésére, hogy miért állhatna érdekében bármelyik parlamenti pártnak az Országos Cigány Önkormányzat működésének befolyásolása Drágos József elmondta: a történtek a 2010-es választásokról szólnak. “Magyarországon a nemzetiségek közül a cigányság a legnagyobb létszámú. Ez már a 2010-es választásról szól, hiszen ennyi embert csak ebből a nemzetiségből lehet egy párt mellé állítani” – mondta a sajtótájékoztatón a keddi alakuló közgyűlés korelnöke.
A távirati iroda azon kérdésére, mi lehet az oka annak, hogy az országos kisebbségi önkormányzatok közül főként az OCÖ működésével kapcsolatban lehet feszültségekről, adott esetben botrányokról hallani, Farkas Flórián azt mondta: “nem a magyarországi cigányság hibáztatható ezért, hanem külső tényezők”.