A fiatalember továbbra is előzetes letartóztatásban van, a kényszerintézkedés ellen benyújtott fellebbezést még nem bírálta el a bíróság – mondta Futó Barnabás. A Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken helyezte előzetes letartóztatásba a gyanúsítottat, közveszélyokozás előkészülete miatt, s a rendőrség várhatóan ugyanezért javasol vádemelést a VI-VII. kerületi ügyészségnek.
A Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóhelyettese, Zsombok György múlt szerdán jelentette be: a rendőrség elfogott egy 19 éves, büntetlen előéletű férfit, aki valóságos “Molotov-koktél-gyárat” rendezett be VI. kerületi lakásában. A rendőrség közlése szerint a Nemzetbiztonsági Hivatallal együttműködve múlt kedden fogták el a fiatalembert, aki a bérelt lakásban egy hónapja készült robbanó benzines palackok gyártására. Ezeket március 15-én a rendőrök ellen akarta használni, illetve osztogatni akarta azoknak, akik szintén ott vannak a tüntetésen.
A lakásban tartott házkutatás során 56 ásványvizes és 25 egyéb üveget, és a Molotov-koktél gyártásához szükséges más segédanyagokat (méretre szabott dugót, kanócnak való rongyot és benzint) találtak.
A rendőrségi tájékoztatás szerint a gyanúsított “a Kossuth tériekhez tartozik”, személyes kapcsolatban van olyan emberekkel, akik az őszi események miatt rendőrségi eljárás részesei voltak. A rendőrség az ügyről kiadott közleményében az szerepel: a fiatalember a lakásban talált névjegykártya szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja.