Tech

Már a Google Meethez sem kell rendet rakni a szobában

A Zoomban és a Microsoft Teamsben már egy ideje van rá lehetőség, hogy a felhasználók egyedi háttérképet jeleníthessenek meg a hátuk mögött videóhívások, konferenciák közben, így egyrészt eltakarható az előnytelen állapotban lévő környezetünk, vagy éppen védhető a privátszféránk. A Google ilyen téren is próbál felzárkózni a konkurenciához a Google Meettel, így az asztali gépről, Google Chrome-ot használó netezőknek elérhetővé tette, hogy a videókonferencia-szolgáltatásban is lehessen egyedi hátteret választani. A keresőcég tervei szerint idővel a mobilos változatba is megérkezik az újítás.

A koronavírusos járvány kétségkívül jót tett a Zoom videókonferencia-szolgáltatásnak, de más cégek is próbálják kihasználni a megnövekedett igényt saját szolgáltatásaik népszerűsítésére, például a Google. A keresőcég világszerte ingyenessé tette a Google Meetet, amit addig csak üzleti ügyfelek vehettek igénybe, így az oktatási intézmények és vállalkozások. A szolgáltatás a magyar felhasználóknál is elérhető, sőt a Gmail levelezőbe is integrálták.

Az AppBrain adatai szerint a Google Meet népszerűsége ennek köszönhetően ahogy várható volt, látványosan nőtt: míg március elején ötmillió telepítésénél járt a Google Play áruházban, húsz nappal később már a tízmillió letöltést sikerült átlépni, jelenleg pedig már 50 millióan áll a számláló.

Nem meglepő, hogy sokan szavaznak bizalmat a Google Meetnek a Zoommal szemben. A Google Meet használatának feltétele egy Google-fiók, amitől talán kicsit körülményesebbnek tűnhet a használata a konkurensekhez képest, de ez egyben hasznos is, mivel plusz biztonságot és jobb kezelhetőséget ad a netezőknek. Nem lehet csak úgy egy linkre kattintva csatlakozni, amit a Zoom esetében a rosszakarók, vagy vicces kedvűek ki is használnak. Az utóbbi időben ráadásul több újítás is érkezett a Google Meetbe, például a korábbinál jobb audio- és videominőséget kínál a szolgáltatás, a videokonferencia-beszélgetéseket titkosítják és a zaklatás elleni funkciók is alapból be vannak kapcsolva.

Óriásit nőtt a Google videócset appjának népszerűsége
Március óta tízszeresére nőtt a Google Meet letöltési száma a Play áruházban.

(Kiemelt kép: Getty Images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik