Foci

Messi szerint az argentinok éve lehet 2014

Felemás éven van túl a sérüléséből január elején visszatérő argentin focista, aki szerint már a csoportban sem várnak rájuk egyszerű meccsek, de úgy látja, hogy jó formában vannak.

Lionel Messi a FIFA oldalának adott interjújában úgy fogalmazott „a Bajnokok Ligája hatalmas, a világbajnokság különleges”. Még pár hónap van hátra a vb-ig, és fontos kihívások várnak rájuk: a Bajnokok Ligája mellett a spanyol Király Kupáért és természetesen a spanyol bajnoki címért való küzdelem, de szinte már csak a világbajnokság jár az eszükben – vallotta be az argentin focista.

A sérülése miatt kihagyott meccsekről azt mondta, hogy sokkal idegesítőbb volt kívülről néznie társait játszani, mintha ott lenne, és besegíthetne.

Az argentin válogatott selejtezői szereplését sikeresnek ítéltea Barcelona csatára, főleg a Kolumbia felett idegenben aratott győzelmüktől fogva. “Nagyon jó játékosokból áll a csapat és remekül kijövünk egymással” – értékelte a nemzeti tizenegyüket. Hozzátette, hogy talán ez lehet az ő évük, bár onnantól, hogy megkezdődik a torna, bármi megtörténhet. Mindenestre azt biztatónak tartja, hogy jó formában vannak.

Argentína Bosznia-Hercegovinával, Iránnal és Nigériával került egy csoportba. Messi szerint egyikük sem lesz könnyű ellenfél, amit az is bizonyít, hogy idáig eljutottak. Ezek a csapatok azért lesznek Brazíliában, mert kiérdemelték – egy világbajnokságon nincsenek egyszerű meccsek – mondta az argentinok csapatkapitánya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik