Közélet koronavírus

A szlovák védelmi miniszter szerint rendkívül jól dolgoznak a kiküldött magyar egészségügyi szakemberek

Szombaton 4 óra után Nagyborsán tartott közös sajtótájékoztatót Igor Matovič kormányfő, Jaroslav Naď védelmi miniszter, Roman Mikulec belügyminiszter és Eduard Héger pénzügyminiszter, hogy értékeljék az országos tesztelés első napjának részleges eredményeit. A Körkép cikke szerint sajtótájékoztatón Naď védelmi miniszter a Körkép.sk kérdésére válaszolva köszönetet mondott az osztrák és a magyar kormánynak, hogy ilyen gyorsan reagáltak Szlovákia kérésére, és önkénteseket küldtek a lebonyolításhoz. A magyar önkéntesek kapcsán elmondta, hogy információi szerint rendkívül jól és nagy lendülettel végzik a dolgukat.

A védelmi miniszter elmondta: a szlovák kormányfő konzultált Sebastian Kurz osztrák és Orbán Viktor magyar kormányfőkkel, illetve Mikulec belügyminiszter is egyeztetett a művelet előtt magyar kollégájával.

A szlovák kormány október 18-án döntött az országos tesztelés megvalósításáról A pilot tesztelést az elmúlt hétvégén, október 23. és 25. között rendezték a járvány által leginkább sújtott járásokban, az árvai és a bártfai régióban. A három nap alatt összesen 140 945 embert teszteltek le (a tervezett 180 ezerből), akik közül 5594-en voltak fertőzöttek (3,97%).

A tesztelés fő része október 31-én és november 1-jén, illetve az előzetes tervek szerint jövő hét hétvégén zajlik. A tesztelésen csak 10 év feletti személyeknek javasolt a részvétel.

Mint arról korábban beszámoltunk, Magyarország kétszáz egészségügyi dolgozót küldött segítségként tesztelni, egyikük pozitív mintát produkált.

Kiemelt kép: VLADIMIR SIMICEK / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik