Élet-Stílus

Minden mentőben lesz defibrillátor

A Segíts okosan! elnevezésű kampánynak köszönhetően a jövőben minden magyar mentőbe jut az életmentő készülékből.

A jótékonysági akció során – aminek március 31-én lett vége – összesen 21 millió forint gyűlt össze, amiből az Országos Mentőszolgálat a nélkülöző mentőautókat szereli majd fel életmentő defibrillátorokkal. Az elmúlt három évben egyébként összesen 110 millió forint gyűlt össze a kampány segítségével, ami 170 defibrillátor megvásárolását tette lehetővé – mondta el Molnár Kálmán, az Unilever kommunikációs igazgatója.

Az Unilever Magyarország Kft. termékei közül 17 különböző márka vett részt: ezek megvásárlásával bárki egy forinttal segíthette az életmentő készülékekhez szükséges pénz előteremtését. A kampány sikere feletti örömének adott hangot Mártai István, az OMSZ főigazgatója is, aki szerint a szakmai, emberi és társadalmi összefogás tette lehetővé, hogy megvalósuljanak céljaik. A Segíts okosan! szervezői egyébként idén először vetették be a jótékonysági program népszerűsítésében az online közösségi oldalakat.

AJÁNLOTT LINKEK:

Még több infó a Segíts okosan! kampányról (segitsokosan.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik