Gazdaság

Már most is képződik milliárdos profit a magánegészségügyben

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény megszavazásával újra terítéken van az állami és a magánegészségügy szétválasztása. Ennek kapcsán az Mfor megnézte az ismertebb magánegészségügyi cégek 2019-es beszámolóit. Változatos képet találtak: a milliárdos profittól a félmilliárdos veszteségig mindenre akad példa, de egyre több a kisebb cég is, így biztosra mondható, hogy a következő években is a magánegészségügy térnyerése várható. Ebben olyan magyar milliárdosok látnak jövőt, mint Csányi Sándor vagy Wáberer György.

  • A legnagyobb magánszolgáltató igazából nem is gyógyítással foglalkozik, hanem laborvizsgákatokkal. Az osztrák hátterű Synlab Hungary Kft. tavaly rekordévet zárt: 14 milliárd forintos forgalom 813 millió forintos nyereséghez volt elég.
  • A holland hátterű Affidea Kft. szintén rekordévet zárt 2019-ben, 11 milliárd forintos forgalmat ért el, ami már több mint 1 milliárd forintos nyereséget eredményezett.
  • Szintén rekordévet zárt a Budai Egészségközpont, tavaly már 8,9 milliárd forint bevételük volt. A Csányi Sándor OTP-vezér egyik cége, valamint a Varga Péter által vezetett Medicomp Kft. tulajdonában lévő magánegészségügyi intézmény 221 millió forintos profitot realizált.
  • A Róbert Károly Magánkórháznak 2018-ban lett új tulajdonosa, amikor a MedAlliance Holding Zrt. megvásárolta Lantos Csabától. Az új tulajdonos Haraszti Péter, a cégcsoport pedig éppen a napokban bővült egy új taggal (TritonLife Labs Kft.). Maga a Róbert Károly Magánkórház Zrt. tavaly 3,2 milliárd forintos forgalom mellett 80 millió forintos adózott eredményt ért el.
  •  A Duna Medical Centerben látványosan növekszik ugyan a bevétel, ami már a 2,7 milliárd forintot is elérte, viszont mégis stabilan veszteséges, ezúttal 553 millió forintos mínusz jött össze a Hollandiában bejegyzett tulajdonosnak.
  • Gyarapaszik az Emineo magánkórház is: tavaly sikerült megugrani az egymilliárd forintos forgalmat, amiből 145 millió forintos profit lett.
  • A Doktor24 cégcsoport idén január óta már részvénytársaság formában tevékenykedik, de tavaly még Doktor24 Medicina Kft. néven 1,1 milliárd forint árbevételt ért el, a profit átlagos lett, 38 millió forint.
  • Hatalmas befektetéssel vágott bele nyáron a magán egészségügyi szolgáltatásba Wáberer György 25 év fuvarozás után: a Wáberer Medical Center brandnév alatt működő Corpmed Egészségügyi Szolgáltató Kft. tavaly még csak 108 millió forintos bevételt ért el és 716 millió forintos veszteséget.

A portál összegzése szerint a magánegészségügyi szereplők jelentős része tovább erősödött, de az Affidea és a Budai Egészségközpont jobban elhúzott a mezőnytől. Hatalmas a verseny, jelentős iparági befektetések és immár két számjegyű növekedés is tapasztalható a magán egészségügyi szektorban. Egyes statisztikák szerint mintegy 1000 milliárd forintot költöttek tavaly a magyarok az állami gyógyintézményeken kívül.

Kiemelt kép: A gazdaság egyik leggyorsabban fejlődő szektora a magánegészségügy, ami egyre több beteget és dolgozót szív el az állami ellátásból. Hogyan lehet szabályozni a két szektor viszonyát? Miért hanyatlik a közellátás, és miért virágzik a drága magánegészségügy? Ezere a kérdésekre is keresték a választ a Portfolio tavalyi konferenciáján. Fotó: Fülöp Dániel / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik