Eddig a szórakoztatóiparból ismert a világ, most pedig úgy tűnik, az új rádióműsoroddal inkább már az információ, a hír világába léptél. Miért váltottál?
Én azt mondanám, hogy ez is szórakoztatás. Ezt hívják infotainmentnek (az information és az entertainment – információ és a szórakoztatás szavak összevonása – a szerk.), amikor jól sikerül. De vannak olyan pillanataim, amikor néha kifejezetten újságírói munkát végzek. A másik, amit nagyon gyorsan finomítanék, hogy azért ez nem az én műsorom. Minimum a Hegyi Gyurié meg az enyém, mert váltott napokon vagyunk, és persze a szerkesztők és a stáb is ott van. Egyébként meg valóban elkezdett érdekelni a kilépés a „vicceskedésből”, ami nem is volt rám mindig jellemző. Szükség volt már a komolyság-előrelépés-tanulás-alázat-csomagból valamit bevenni.
Fotók: Balla István
A műsorodat hallgatva azt észre lehetett venni, hogy nem a felszínen és nem is egy rétegben dolgoztatok fel egy témát…
Az az alapállásunk, hogy a saját személyiségünket, érdeklődésünket is bevisszük a műsorba. Engem itt különösebben nem is érdekel az újságírói etika, meg a kiegyensúlyozottság. Ez nem közszolgálati műsor. A saját elképzelésünk és saját etikánk szerint megyünk, ez pedig az érdeklődés. Akkor érzem, hogy jól csináltam a dolgom, amikor este a műsor végén azt veszem észre, hogy én is egy hallgató voltam. Próbáljuk megtalálni a napi témákat úgy, hogy az államtitkárok és a frakcióvezetők ne ledarálják nekünk is azt a rizsát, amit reggeltől estig nyomnak. A másik irány pedig az, hogy egymás mellé tudunk-e rakni úgy a letekert rizsákból valamit, amiből kiderül, hogy mi mit gondolunk.
A vicces, megmondóember-kép, ami kialakult rólad, ezt az új érdeklődő, kérdező, „első polgár-első hallgató” szerepet nem fogja károsan befolyásolni?
Érzem az előítéletet a szórakoztató iparral szemben. Nekem az első számú célom az volt, hogy belekóstoljak ebbe a műfajba. Nem titkolom, hogy van benne önzés. Kíváncsi voltam, hogy hosszú távon tudok-e úgy dolgozni, hogy nem kell nevettetni.
Akkor ez most egy első lépés?
Nem tudom. Amúgy egyébként sikeres, ismert, mindenféle táblázatos pontokkal is körülírható médiatermékként is tudok magamra tekinteni, de mint ilyen termék, mostanában nem látom a piacomat. Nem látom azt a televíziócsatornát, ahova én való lennék. Ezt a rádiócsatornát, ezt látom. De a radio café még nem egy országos rádió, lehet hogy majd azzá válik, és akkor más lesz a helyzet.
Az első ilyen kilépés a szerepkörödből talán az volt, amikor lemondásra szólítottad fel Gyurcsány Ferencet…
Megkértem, az nagyon nem mindegy!
Rendben, akkor kérted, de ez akkor is egy kilépés volt.
Én nem így látom, hanem pontosan fordítva. Az én saját személyes élettörténetemben maga a szórakoztatóipar, a Heti Hetes, a különböző show-im jelentették a kilépést. Én nem csak ez vagyok! Ez voltam 5-6 évig, de előtte nem. Utána pedig lehet, hogy hosszú ideig nem ez leszek. Soha nem készültem humoristának meg tévészereplőnek, egyszer úgy alakult, hogy az lettem.
Benne leszek a tévében – beharangozódal
Talán azért, mert ezt a szerepet játszottad, ezt láttuk tőled elég sokáig?
Ez lett a munkám, és ha ez a munkám, és emiatt feladom a korábbi tevékenységeimet, akkor ezzel kell foglalkoznom. Ennek vannak különböző velejárói. A tévés nem tud mást csinálni, mint hogy a tévében van. Egyébként a Benne leszek a tévében című műsorban adtam meg azokat a tartozásaimat, amik az előző, megszűnt show-kból összejöttek. De lényegében én folyamatosan értelmiséginek, kommunikációs szakembernek, szociológus végzettségű valakinek érzem inkább magamat, mint médiásnak. Meg is szoktam kapni érte a magamét.
Vagy mint humoristának?
Humoristának semmiképpen nem érzem magam.
Hát elég nehéz téged besorolni.
Az nem az én problémám, hanem azoké, akik a világot csak besorolásban tudják értelmezni.
A nézők jól körülhatárolt szerepeket szeretnek látni.
Hát nem is könnyű a helyzetem emiatt! Nem tudok megfelelni ennek a szerepnek, rendszeresen konfliktusaim vannak azzal a csatornával, amelyiknél éppen dolgozom, mert nem vagyok hajlandó azt a típusú sajtómunkát végezni, amit az ezeknél a csatornáknál dolgozó, többnyire fantáziátlan és alulképzett gyerekek hisznek arról, mi a sajtómunka: a botrány, a felborulás a sportkocsival, a félrekúrás, illetve, hogy hol nyaraltál. Nekem semmi bajom a bulvárral, de azt is lehet színvonalasan csinálni Én pedig ebben nem akarok a családomról cuki, édes fotókat közzétenni, hogy lássák, mi milyen szépen élünk.
Ezért „megkérted” a miniszterelnököt lemondásra? Az RTL Klub etikátlannak minősítette a tettedet, de nem lettek olyan következményei, hogy a Heti Hetesben nem léphettél fel.
Jegyezzük meg, hogy nem a tartalom miatt mondták etikátlannak, hanem mert egyeztetés nélkül mentem át egy másik csatornára, legalábbis ők ezt mondták.
Akkor ott azt állítottad, hogy bizonyos körökben nemkívánatos leszel, bizonyos körökben meg kívánatos. Ezek megtörténtek?
Megtörténtek. Ezzel a beszédemmel lehet, hogy tönkretettem egy pár százmilliós üzletet, vagy tervezetet. Ebben az ingatlanfejlesztési ügyben közvetítő lobbista voltam. Ha megalakult volna a projekt, annak a marketingarca lettem volna. Ezt húzták át aztán egy tollvonással. Akkor egy 20 milliós zrt.-t kellett gyorsan megszüntetni, ami azért egy kicsit kínos volt.
A főváros mondta, hogy kiszáll az ügyből?
Nem, az úgynevezett üzletemberek mondták, akik a fővároshoz közeliek vagy nem közeliek. Aztán azt nem tudom, hogy nem csak erre hivatkoztak-e, amikor egyébként is ki kellett engem „picsázni”, ahogy azt egyszerűbben mondják. Emellett a nyilatkozatom miatt szinte az összes barátom és régi kollégám, akikkel ezekben a körökben dolgoztam, lehülyézett és értetlenkedett. Akik közel állnak hozzám és szeretnek, azok leginkább úgy intézték el a dolgot, hogy ez az Andrásnak az útkeresése.
“Miniszterelnök Úr, kérem, mondjon le!”
Azoknak a kormányzati kommunikációban dolgozó balliberális ismerőseimnek pedig nem ment át az üzenetem, akiknek szántam. Épp a legutóbb találkoztam Dessewffy Tiborral, aki a nyakamat átölelve közölte, hogy ő azt a Gyurcsány-ügyet nem bocsájtja meg. Majd megsértődött, amikor azt válaszoltam: tévedsz Tibor, mert én nem bocsátom meg a Gyurcsányt neked. A balliberális oldalon akadt néhány olyan ember is, aki sms-t, írt, hogy „hajrá!”, olyan is volt, aki azzal jött, hogy ez az, ez az első lépés, és menjünk tovább! Kampány a főpolgármesteri posztért, aztán én lehetek Magyarország első rocker miniszterelnöke. Szóval volt aki rögtön belém álmodott egy egész mozgalmat.
És a másik oldal?
A nagyobbik baj a jobboldalról jött és jön is, ahol egy kebelre ölelés történt. Páran kulturáltan jelezték, hogy értették az üzenetet, de ugyanolyan kevesen fogták fel, hogy ez nem valami átállás a részemről, nem a világnézetem változott meg. Azért szóltam, mert másoknak változott meg a világnézetük, és szerettem volna jelezni, hogy nem ezt hívják baloldali liberális, vagy szociáldemokrata értékrendnek, amit látunk. De mindegy, jöttek ilyen ölelések, amikből ki kellett magyarázni magam. Az egész mostanra nagyjából elhalt.
A legfőbb üzenete az lett volna, hogy mindenki foglalkozzon a saját oldalával, a harc meg a gyűlölet, ami a két oldalon van, az egymásból táplálkozik, és soha nincs így vége. Ráadásul azt gondolom, hogy Orbán az egyik legkártékonyabb és legártalmasabb politológiai jelenség az újkori magyar demokráciában. Ezt így gondoltam akkor is, amikor Gyurcsánynak beszóltam, és most is.
Ha ezt százhetvenedszerre is elmondom, semmi értelme, ők kiröhögik, az enyémeket pedig hergelhetem még egy szófordulattal, de akkor mire mentünk? Foglalkozzon mindenki a saját oldalával, mert a saját oldalunkon is elszabadulhatnak és megőrülhetnek srácok. Nem kell az ellenkező oldali őrülttel foglalkozni, és a saját oldalunk felé talán hitelesebbek tudunk lenni, ott van értelme szólni. Hát ezt választottam én. Ez a része nem annyira ment át. A mai napig is megkérdezik, hogy akkor Fideszes vagyok-e?
Ez már vagy két éve volt. Most is ugyanígy gondolod?
Ugyanígy. Úgy látom, hogy a magyar belpolitika a legtökéletesebben engem igazolt. Orbán Viktor azzal, hogy annak idején a Torgyánnal és a szélsőjobbal bármilyen eszközt megragadott, hogy hatalomra kerüljön, átlépett egy határt, amitől nekem nem szimpi. Én, ha áttételesen is, de Gyurcsányra szavaztam, mert azt mondták, hogy népszerűségtől függetlenül meg fogják lépni az országnak szükséges reformokat. Ehelyett feladtak egy olyan ziccert Orbán Viktornak, amivel soha nem látott módon megerősítették, evvel ellehetetlenítették a saját reformtörekvéseiket. Ebből a róka fogta csuka helyzetből ki lehetett volna szállni, ha akkor lemond. Jött volna a Kiss Péter, vagy bárki, az MSZP biztos meg tudta volna oldani.
Említetted liberális elkötelezettségedet, illetve hogy Demszky Gábor mellett dolgoztál. Mit szólsz az SZDSZ mostani helyzetéhez?
Ezt én már nem nagyon tudom követni. Én 1994-1998 között dolgoztam a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodáján, és az SZDSZ-hez már akkor sem volt sok közöm. Távolról mondjuk láttam az ügyeket. A főpolgármesterhez mindig lojális leszek, mert fiatalemberként a polgármesteri időszakának az egyik legjobb szakaszában dolgoztam vele, és nagyon nagy hatással volt rám. Úgy gondolom, hogy az ő polgármestersége száz év múlva a történelemkönyvben nagy piros pontot fog kapni, különösen az eleje, az alapok lerakása.
Most lanyhult a lendület. Nem nagyon látom, hogy történne valami itt a városban a lényeget tekintve. Most megállt a dolog, nem tudom, hogy azért-e, mert Gábor elfáradt, ami érthető, vagy sem. Valahogy túlnőttek rajta a dolgok. Nagyon sok szállal kötődöm a városházához, és látom, hogy már vannak ott olyan palik, akiktől az isten mentse meg a várost. Nem is tudom, hogy mit csinálnak ők ott. Mindenféle valamiknek a valakijei. Na, ennél már nem tudok perelhetetlenebbül fogalmazni.
Még régen a főpolgármester mondta nekem, hogy az SZDSZ-nek meg a rendszerváltóknak az egyik történelmi hibája az önkormányzati rendszer kialakítása volt. Félreértettük – mondta. Én kortársként boldogan tapsoltam annak, hogy a központosítottság és a diktatúra ellenpontja a teljes szétszedettség legyen, de túlságosan szétszedték. Kiskirályságok jöttek létre, az ingatlanpanamák melegágyai, a bürokrácia keltetőgépei, kádertemetők, illetve pártinkubátorok.
A helyi adó például jó ötlet lenne, az USA-ban úgy tudom vannak olyan államok, ahol a befizetett adók jelentős részéről te mondod meg, hogy mire menjen, nem kell megutaztatni a központi költségvetésben, amiből aztán folyamatosan nyúlnak le működési költségre, a bürokrácia fenntartására, autópályára és nem tudom még mire. Hanem ha 100 forintból 50-et befizetek, hadd mondjam meg, hogy 30-at szeretnék a mögöttünk épülő evangélikus templom építésére költeni.
Ezek azok a dolgok, amelyek engem érdekelnek. Ha a Blikk engem felhív azzal, hogy szoktam-e főzni hétvégén, hát akkor mit mondjak: mi köze hozzá? Kit érdekel? Engem szokott az érdekelni, hogy főzött-e bárki a hétvégén? Engem az érdekel, hogy az Élet és Irodalomban a közéleti kérdésekről mit írnak. Az Élet és Irodalomban engem viszont egy hülye bohócnak tartanak, a Blikkben pedig egy nagyképű álértelmiséginek, így aztán nem nagyon tudom elmondani sehol, hogy mit gondolok.
Hacsak nem a Heti Hetesben. Ebben a műsorban miért veszel részt?
Két okból. Az egyik, hogy egy nagyon válságos pillanatban nagyon sokat segített a Heti Hetes. Mikor megszűnt a viasatos műsorom, akkor konkrétan a Heti Hetestől kaptam terepet. Mindaz, amit feltettem egy lapra, szertefoszlani látszott, és akkor kaptam egy szekeret, amire felülhetek, amit tolhatok vagy húzhatok. A műsorban szereplő emberektől pedig nagyon sokat tanultam, még akkor is, ha most azt állítom, hogy már nincs mit. Azért most is tudok, csak nem szeretném elárulni nekik.
A második érv, amin mindenki meg szokott akadni, hogy ebből élek, ez a munkám, nincs más. A másik munkámat feladtam, otthagytam a tanácsadói állásomat 10 évvel ezelőtt, és kölcsönkértem egy rakás pénzt, hogy tévés legyek. Nem nagyon tudok mit csinálni. Említettem a remek projektet, amit áthúztam az ügyes kis beszéddel.
Sajnos, ami nekem megy, azt ellopják az emberek. Én dalokat tudok írni, és megszívtuk, mert pont két-három évvel a zenepiac teljes összeomlása előtt lettünk zenekar. Ma már nincs CD-eladás, ezért kellett gyorsan találni valamit, akkor jött a tévézés, úgyhogy most ez a munkám, ebből élek. A Heti Hetesbe lehet, hogy jó lenne csak két- vagy háromhetente menni, de ez egy szekér, amit tolni kell, hogy menjen.
Érdemes még tolni ezt a szekeret? Olyan fáradtnak tűnik már. Mindenki ugyanazt csinálja: ugyanazok a szereplők, ugyanazt a karaktert játsszák, ugyanannak a közönségnek.
A Macskákat Londonban kismilliószor játszották el, én sem értem, hogy azt hogy lehet. Kívülálló vagyok az egész médiában. Kétgyerekes apaként azért jó, ha az ember tudja, hogy mit csinál a jövő héten. Ez is eléggé egy szálon függ, mert majd ha megint mondok valami rosszat, akkor tényleg nem lesz kegyelem. Tehát ez egy munkahely is. Ám valahányszor úgy érezném, hogy most akkor már elég, úgy felhúz valami, hogy arra gondolok: végső soron én itt el tudom mondani, amit akarok, van egy fórumom.
Van a magyar médiában egy furcsa jelenség: ezek a népszerű humoros közéleti műsorok két politikai oldalra vannak szétszálazva. Van a Fábry-show meg a Heti Hetes. Te mind a kettőben részt vettél…
Amikor én még nem voltam a Heti Hetesben, akkor konkrétan tudom, hogy Sanyi „előttem az utódom” megjegyzéseket tett rám. Azt persze nem tudom, hogy ezt mennyire lehet komolyan venni. Aztán, amikor a Heti Hetesbe kerültem, akkor áruló, meg nem tudom mi lettem. Aztán amikor a Gyurcsány-beszédet elmondtam, akkor megint szeretett. Én nagyon tisztelem őt, a tehetségét, a munkabírását, a jellemét pedig nem ismerem.
Törvényszerű, hogy két ilyen humoros show-műsor kétfelé tagolódjon a politikai oldal szerint?
Úgy gondolom, hogy egyébként nem lehetne eladni. Van egy Kiszel Tündénk, egy Fekete Pákónk, meg négy szar tévéműsorunk, amihez hozzá lehet szólni. Szerintem már csak ez az izgalmas benne, mert egyébként iszonyú gyáva az egész magyar médiapiac, azon belül a humoripar is. A most feltörekvő humorista gárdával kapcsolatban pedig fennáll az a kritikám, hogy az esetek 90 százalékában a humort és a gúnyt összekeverik.
A zenekarodról mostanában keveset lehet hallani. Mi a helyzet az Emil.Rulezzel?
Hát ez nehéz kérdés. A zenekar most tulajdonképpen szünetel, az is lehet, hogy megszűnik, nem tudom, nem mondtuk még ezt így ki. Hegyi Gyuri, a szerzőtársam meg én nem szűnünk meg, és ilyen értelemben a Gyuri meg én vagyunk az állandóság. A mi lakásainkból, kettőnk gitározásából indult a 90-es években az együttes, és amíg valamelyikünknek van lakása, és gitározunk, addig van Emil.Rulez. Ez persze a mellébeszélés. Vagy másfél éve szeptemberben volt az utolsó koncertünk, és volt egy l4. lemezünk, ami a kutyát nem érdekelt.
De lehet, hogy csak a lemezt nem vették, mert letöltötték nyilván a netről?
Hello Turist az A38-on
Letöltötték, persze, meg egyébként aranylemez is lett, de mondjuk a rádiók nem játszották, meg a klipet sem nyomták. Ha nincs ebben az egészben pénz, egyszerűen nem működik. Nem mintha az egész a pénzről szólna, mert kösz én jól vagyok, tudok annyiért haknizni két órán keresztül egy nagyvállalat karácsonyi partiján, hogy elmesélni is szégyellem. De egy lemez kapcsán ott vannak a berendezések, a hangszerek, az emberek munkája, zenészek, hangmérnök, hangszerész, gitárhúr. Nem lehet ebből a dologból kivenni a pénzt.
Ráadásul egy bizonyos életkor felett a koncertezések cigánykaravános része sem vonz. Ebből lehet úgy pénzt kivenni, hogy húszévesek vagyunk, beülünk egy kisbuszba, és turnézunk. Elmegyünk Miskolcra, meg Szegedre, és átmegyünk Erdélybe is. Amikor pedig ötödszörre is az a vita, hogy „gyerekek, öt víz azért maradjon meg nekünk, fél óra múlva odaérünk! Odaérünk, akkor a stage manager odaordít, hogy menjünk, hugyozzunk ott hátul a fa mellett. 40 körül nem ez a rock and roll. Beülsz egy buszba délelőtt 11-kor és hazakerülsz hajnali negyed négykor, és adtál egy klubkoncertet Szegeden, amivel kerestél 20 000 forintot.
Ez már nem rock and roll. Egyszerűen negyed négykor már fáj a derekad a buszban. Ez nem nekünk való, sem a haknizós-pénzszámlálós világ. Annál meg egyszerűen mindannyian valószínűleg sokrétűbbek és tehetségesebbek vagyunk, hogy csak ebből tudnánk pénzt keresni. Gyuri csinált egy WebCsatorna nevű céget, Kornél Európa egyik legjobb nagyzenekarát kezdi kialakítani a MOdern Art Orchestrából, Zsuska saját dalokat kezdett el csinálni, Zita diplomás énekesnő, keresi a saját helyét, Gábor átképezte magát operatőr-vágóvá, Feri session zenész, meg dobtanár. Megálltunk. Bár van úgy 10-15 új dal, de most nem tudjuk, hogy hova és kinek.
A pletykák szerint a Tankcsapda 10 milliót is el tud kérni egy koncertért, és nem is lépnek fel minden bokorban?
A Tankcsapda egy mainstream popzenekar. Bár nagyon tisztelem őket, de bevallom, hogy nem az én zeném. Ez ma a világ hangja, a poprock. Megcsinálták magukat nagyon régen, kivárták, és kérjenek is nyugodtan el érte 10 milliót, semmi bajom nincs velük. Csak az furcsa néha, amikor a Lukács ül, valami nagy MTV-gálán és azt énekli egy gitárral, erős torzítások közepette, hogy a „fasz a médiába”.
Ezen mindenki keresztülmegy, én is ebben ülök, miközben szidom. Ezt inkább csak a rajongótáboroknak célzom: a Tankcsapda most az egyik legsikeresebb mainstream zenekar. Azzal, hogy a fesztiválok világa, a Sziget-fesztivál világa konkrétan a tulajdonosok ízlése miatt az alternatív és a rock felé fordult, sokkal komolyabb terepe van ma egy alternatív rockzenekarnak, mint a könnyűzene többi ágának. Szeretném jelezni a lázadó fiataloknak, hogy győztek.
És a jövőd?
A jövő most kezdődik!
A Heti Hetesnél még nem látod, hogy meddig leszel ilyen vicces ember? A rádiós munkád nem tudod, hogy hova fog vezetni? A zenekarról nem tudod, hogy megszűnik-e?
Én most így élek. Nem is vagyok jól! Egy szóval sem mondtam, hogy jól vagyok! Ebből a szempontból iszonyú szarul vagyok. Most nem az én kezemben van a továbblépés. Volt már ilyen időszakom, és akkor elkövettem azt a hibát, hogy Zrínyi módjára kirohantam – rossz irányba. Ennek nincs értelme, annál már okosabb és tapasztaltabb vagyok.
Most akkor várakozol?
Most várakozás van, megőrülök tőle. Ha valami nem nekem való, akkor az a várakozás. Engem el kellene vennie egy milliárdosnak feleségül, de úgy, hogy nem akar velem szexuális életet élni. Annak én lennék az olyan cicája, aki ötletel, ő adna rá 250 milliót. Ha nem jött össze, akkor csak azt mondaná, hogy „Na, Mucikám, de hülye vagy, hát megmondhattam volna, de nincs semmi gáz.” Néha szokták gengszterek lapogatni a vállamat, hogy csináljunk éttermet, de már a tízedik percnél azt érzem, hogy ez nagyon rossz lesz, mert aki a vállamat lapogatja, azt én megütöm, de ha ezt megütöm, akkor ezek megölnek, úgyhogy nem lesz jó ez az étterem.
Aztán szoktam arra gondolni, hogy csinálnék ilyen humbug kommunikációs projekt izét, és mennék a cégek vezérigazgatóihoz, akiknél haknizom. Szerezhetnék egy ilyen fejőstehenet, és eladhatnám neki ezeket a szar hárombetűs amerikai hülyeségeket. Még csak nem is vetem meg egyik lehetőséget sem, de sajnos nem mennek, én ehhez béna vagyok, és csak értelmes dolgot akarok csinálni. Nagy átok egyébként többgenerációs belvárosi értelmiségi családban felnőni. Nagyon nehezen tud bizonyos dolgokat megengedni magának az ember.
