Foci

Kolumbia félgőzzel verte a görögöket

A világbajnokság harmadik játéknapján Kolumbia simán, 3-0-ra verte a vártnál gyengébben focizó Görögországot.

A C csoport rangadójának is beillő találkozón – hiszen ezt a két alakulatot tartottuk előzetesen a legerősebbnek – szoros összecsapást vártunk, ám csalódnunk kellett.

A Radamel Falcaót nélkülöző Kolumbia ugyanis már az ötödik percben vezetést szerzett, szerencsés körülmények között, hiszen Cuadradó középre lőtt labdája Armerót találta meg, aki lágyan kapura lőtt, miközben a görög kapus arra várt, hogy Manolas majd tisztázni tud. A bekk azonban elnézte a labdát, és a lábán irányt változtatva saját hálójában kötött ki.

A bekapott gól után szinte azonnal egyenlíthettek volna a görögök, de a kolumbiai védelem jól zárt, majd a kékmezesek hiába futballoztak mezőnyfölényben nem igazán tudtak komoly ziccert kialakítani.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A szünet után nem sokat változott a játék képe, Kolumbia kontrákra építve játszott, Görögország pedig ötlettelenül próbált közelebb kerülni a kapuhoz, de hiába.

Az 58. percben, egy szöglet után Gutierrez duplázta meg a kolumbiai gólokat, ezzel még biztosabbá téve az előnyüket, hiszen így sem adtak ki túl sokat magukból a dél-amerikaiak.

A hajrában a görögök fejben már fel is adták a meccset, a 3-0-s végeredményt pedig Rodriguez állította be a 93. percben egy védelmi hiba után.

A rendkívül gyengén játszó Görörország a következő fordulóban Japánnal, Kolumbia pedig Elefántcsontparttal mérkőzik meg.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, 1. forduló, C csoport

Kolumbia – Görögország 3-0 (1-0)
Belo Horizonte, Estadio Mineiro, vezeti: Mark W. Geiger (amerikai)

Gólszerző: Armero (5.), Gutierrez (58.), Rodriguez (93.)

Kolumbia: Ospina – Armero (Arias, 73.), Yepes, Zapata, Zunita – Sanchez, Aguilar (Mejia, 69.), Ibarbo, Rodriguez, Cuadrado – Gutierrez (Martinez, 76.). Szövetségi kapitány: José Pekerman.

Görögország: Karnezis – Cholevas, Sokratis, Manolas, Torosidis – Kone (Karagounis, 78,), Katsouranis, Maniatis, Salpingidis (Fetfatzidis, 57.) – Gekas (Mitroglou), Samaras. Szövetségi kapitány: Fernando Santos.

Sárga lap: Sanchez (26.) illetve Sokratis (52.), Salpingidis (55.)

Vége a mérkőzésnek, Kolumbia magabiztos játékkal 3-0-ra nyert.

2. FÉLIDŐ

93. PERC: Ott a harmadik is! Nem tudták kihúzni a végét a görögök. Cuadrado indult meg, nem tudták szerelni, majd visszakerült hozzá a játékszer, amit sarokkal Rudriguez elé tett, ő pedig közelről nem hibázott.

92. PERC: Most már senki sem hajt a pályán, a játékosok is a lefújást várják.

90. PERC: Három perc lesz a ráadás.

88. PERC: Jackson Martinez hibátlan ziccerbe hozhatta volna Cuadradót, de nagyon rossz helyre tette a labdát.

85. PERC: Kolumbia már nem erőltet semmit, a görögök pedig még próbálkoznak, már amennyire tudnak.

80. PERC: Elfáradtak a görögök, ez szemmel látható, a kolumbiai szurkolók pedig örömmámorban a lelátón, hiszen minden bizonnyal győzelemmel kezdi a vb-t csapatuk.

76. PERC: Gutierrezt Jackson Martinez váltotta.

74. PERC: A görögök sok hibával, gyengén fociznak, bár lehet, hogy fejben már fel is adták a meccset, hiszen vélhetően Elefántcsontpart és Japán ellen könnyebb dolguk lesz majd.

73. PERC: Arias is beszállt a meccsbe, Armero helyett.

70. PERC: Samaras tüzelt, de az egyik védőről szögletre vágódott a labda.

69. PERC: Aguilar helyett Mejia állt be.

64. PERC: Gekas le is jött, helyére Mitrogluo, a csodafegyver állt be.

63. PERC: Hűűűűű mi maradt ki!!! Egy hosszú keresztlabdát Torosidis kapásból tett vissza középre, ahol Gekas nagy erővel fejelt, de csak a keresztlécet találta telibe.

62. PERC: Sokkal több kellett volna eddig is görögöktől a gólhoz, most viszont még nehezebb helyzetben vannak a kékek.

58. PERC: GÓÓÓÓÓL!!! 2-0! Egy szöglet után Aguilar tette tovább a labdát, majd a hosszún érkező Teo Gutierrez közelről a hálóba kotorta azt!

57. PERC: Itt az első csere, méghozzá a görögöknél. Salpingidis le, Fetfatzidis be.

55. PERC: Most Salpingidis sárgult be, ő is Ibarbót küldte földre.

52. PERC: Sokratis kapott sárgát, amiért csúnyán felrúgta Ibarbót. Kolumbia 28 méterről végezhetett el szabadrúgást, ami elakadt a sorfalban.

50. PERC: Próbálnak azért előre menni a kolumbiaiak, ez az egygólos előny mégse életbiztosítás.

47. PERC: Samaras tört be a tizenhatoson belülre két ember között, majd földre huppant. Nem ért büntetőt az eset.

46. PERC: Folytatják a csapatok, csere nincs.

Vége az első félidőnek, Kolumbia 1-0-ra vezet Görögország ellen. Várjuk a folytatást.

1. FÉLIDŐ

45. PERC: Na mégis! Kone 18 méterről higgadtan csavart kapura, Ospina a levegőben úszva szögletre mentett.

43. PERC: A selejtezők során a görögök voltak a legjobb csoportmásodikok. Ez most nem igazán látszik.

40. PERC: Életveszélyes minden kolumbiai támadás. A görög védelem elég szellős, így nem is kell sokat tennie a dél-amerikai alakulatnak azért, hogy ziccert alakítson ki a kapu előtt.

37. PERC: A második sarokrúgás a kolumbiaiaké. Az első kísérletet kifejelték a védők, az ismétlést viszont Rodriguez kapásból méterrekkel fölé bombázta.

35. PERC: A meccs első szögletét a görögök lőtték, de nagyon gyenge volt, még csak helyzet sem alakult ki belőle.

32. PERC: Samaras Zuniga mellől lőtt kapura, de elég gyatrára sikeredett a kísérlet.

30. PERC: Kone csúnyán mellédurrantott, de idei formáját nézve ez nem meglepő, hiszen a Bolognában is adós maradt a jó játékkal, valamint a gólokkal.

28. PERC: Cholevas szabadrúgását Torosidis fejelte kapura, és nem is tévedett sokat. Ospina szemmel kikísérte a labdát.

25. PERC: Ibarbo úgy futotta le a védőjét, hogy métereket vert rá, majd amikor a tizenhatoson belül visszahúzta volna a labdát, Manolas elválasztotta tőle.

23. PERC: Leült a meccs. A görögök nem igazán tudnak támadást építeni, a kolumbiaiak pedig szorosan védekeznek.

20. PERC: Egészen a félpályáig feltolták a védekezésüket a görögök, most már csak náluk van a labda, Kolumbia pedig kontrákra rendezkedett be.

17. PERC: Ibarbo kapott jó labdát a tizenhatoson belül, de Manolas az utolsó pillanatban menteni tudott előle.

15. PERC: A kékmezesek visszavettek az iramból, és inkább a biztos labdatartást helyezték előtérbe, Kolumbia viszont érthető módon menne előre.

11. PERC: Görög szabadrúgás 25 méterről, de bele a sorfalba.

9. PERC: Nem lehet panaszunk, jó iramú meccset vívnak a felek.

6. PERC: Szinte azonnal gólhelyzet a másik kapu előtt, de Kone estében találta el a labdát, így mellé tüzelt.

5. PERC: GÓÓÓÓÓÓÓL, 1-0 Kolumbiának! Cuadrado remekül fűzte be a védőjét, majd középre gurított, ahol a második hullámban érkező Armero laposan kapura lőtt. A kapus arra számított, hogy Manolas kirúgja a labdát, a védő viszont rosszul ért bele, és a lábán irányt változtatni a hálóba csorgott a játékszer.

4. PERC: A dél-amerikaiak nagyon ügyesen rövid passzokkal építik a támadásaikat. Közben egy távoli görög lövés, ami csemege volt Ospinának.

3. PERC: Totális letámadásban Kolumbia, a görögök egyelőre csak keresik a labdát.

1. PERC: A görögök kezdték a mérkőzést. A hellének tiszta kékben, a kolumbiaiak sárga-fehérben játszanak.

Telt ház van a stadionban, már most nagyszerű a hangulat.

Előzetes: A világbajnokságra 16 év után visszatérő kolumbiai válogatott úgy jutott ki a tornára, hogy 16 találkozón mindössze 13 gólt kapott, ami a legkevesebb a dél-amerikai selejtezősorozatban érdekelt csapatok között, míg a görögök hagyományosan stabil hátsó alakzatukra építenek. 

“Kiváló támadóik vannak, de csapatunkat rendkívül tapasztalt és jó játékosok alkotják, ezt be is fogjuk bizonyítani szombaton” – nyilatkozta Kosztasz Manolasz, a görögök védője.

A kolumbiai támadásokért Jackson Martinez vagy Carlos Bacca lesz a felelős. Nagy kérdés, hogy a két csatár tudja-e majd feledtetni a térdsérülése miatt kimaradó Radamel Falcaót, aki korábban egyedül is óriási veszélyt jelentett az ellenfelek kapujára. Mindenesetre José Pekerman, a kolumbiaiak szövetségi kapitánya azt mondta, kizárólag a győzelemmel lenne elégedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik