Belföld

Meghalt egy 16 éves fiatal a gyöngyösfalui kalandparkban

Halálos kimenetelű baleset történt csütörtök délután a Vas megyei Gyöngyösfaluban található kalandparkban – erősítette meg az MTI érdeklődésére a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Seffer Lilla őrnagy közölte: egy ember meghalt, a helyszíni szemle még tart, az esetről később adnak tájékoztatást.

A Vaol.hu és a Nyugat.hu is azt írta, hogy az áldozat egy 15 éves fiatal, egy 16 éves társát pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A Vaol úgy tudja, hogy egy keszthelyi iskolás csoport a kötélpálya elején tartózkodott néhány méter magasságban, amikor a fatörzs, amelyre a pallók és a kötél rögzítve volt, kidőlt. Értesüléseik szerint a halott fiatal megmentésére esély sem volt, az élettel összeegyeztethetetlen sérülései voltak.

Frissítés

Pénteken késő este a rendőrség a honlapján azt közölte, hogy a balesetben egy 16 éves keszthelyi fiatal vesztette életét, két társát pedig kórházba szállították. A közlemény megerősítette, hogy a kötélpályát tartó fa dőlt ki, de az okok egyelőre tisztázatlanok. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya – halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt – büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Kiemelt kép: 112press

Ajánlott videó

Olvasói sztorik