Foci

Brazília gyenge focival, büntetőkkel negyeddöntős

Szombat este megkezdődött Brazíliába az igazi vb, vagyis az egyenes kieséses szakasz. A Selecao rögtön hosszabbításra, és tizenegyespárbajra kényszerült.

Az A csoport első helyezettjeként Neymarék a B jelű négyes másodikjával, vagyis a meglepetés csapat Chilével mérték össze erejüket Belo Horizontéban. A házigazdák számára kötelező volt a győzelem, a chileiek pedig ismét papírformát borítottak volna.

A kezdés után a házigazdák kezdtek jobban, azonnal meg is rohamozták a chilei kaput, de gólt csak a 18. percben tudtak lőni: ekkor Neymar szögletéből Thiago Silva csúsztatott középen, majd a hosszún érkezett David Luiz, és a kapuba juttatta a játékszert.

A folytatásban a sokat hibázó brazil védelem hibáiból próbált meg gólt szerezni Chile, és ez össze is jött nekik. A 32. percben ugyanis Hulk eladott labdája után Sanchez tudott eredményes lenni (1-1).

Fotó: Europress Fotóügynökség

A szünet után fordult a kocka, legalábbis ami a játék minőségét illeti, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy unalomba fulladt a játékrész: percekig nem történt semmi, a brazilok borzasztó gyengén fociztak, Chile pedig alig jutott el az ellenfél kapujáig.

Így nem csoda, hogy 1-1-es döntetlennel ért véget a rendes játékidő, ám a kétszer 15 perc hosszabbítás sem hozott változást: a közönség ismét gyenge focit látott.

A 120. percben aztán majdnem lehúzták a rolót a braziloknak, Pinilla ugyanis életerős lövést eresztett el Thiago Silva mellett, a labda pedig a felső lécen csattant.

A büntetők során is sok volt a hiba, az első négy körben a nyolc lövésből mindössze négy jutott a kapuba: Willian a példa okáért csúnyán mellé gurított.

Az utolsó párban aztán Neymar magabiztosan a hálóba helyezett, Jara pedig a kapufát találta telibe, így Brazília jutott a negyeddöntőbe, ahol majd a Kolumbia-Uruguay mérkőzés győztesével találkoznak.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, nyolcaddöntő

Brazília – Chile 2-1 (1-1, 1-1, 1-1, 1-1) – büntetőkkel 3-2
Belo Horizonte, Estadio Mineirao, vezeti: Howard Webb (angol) 

Gólszerző: David Luiz (18.) illetve Sanchez (32.)

Brazília: Julio Cesar – Marcelo, David Luiz, Thiago Silva, Dani Alves – Gustavo, Fernandinho (Ramires, 73.)- Neymar, Oscar (Willian, 106.), Hulk – Fred (Jo, 64.).

Chile: Bravo – Mena, Jara, Medel (Rojas, 109.), Silva, Isla – Diaz, Aranguiz – Vargas (Gutierrez, 57.), Vidal (Pinilla, 87.), Sanchez.

Sárga lap: Hulk (55.), Gustavo (60.), Jo (93.), Dani Alves (105.) illetve Mena (15.), Silva (40.)

Jaraé az utolsó, kihagyta!!! Brazília jutott tovább!

Neymar is belőtte, a kapus a másik irányba mozdult el. 3-2.

Diaz állt a labda mögé, és higgadtan be is lőtte. 2-2 az utolsó kör előtt.

Hulknak nincs szerencséje majd, kihagyta… 2-0.

Aranguiz kegyetlenül bevarrta a pipába, Julio Cesarnak ideje sem volt védeni. 2-1.

Marcelo nagyot fújhat, Bravo ugyanis beleért a tizenegyesbe, de végül a hálóban kötött ki a labda! 2-0.

Alexis Sanchez is kihagyta! Rosszul rúgta, Cesar simán fogta! 1-0.

Willian elfektette Bravót, majd mellé gurított… 1-0.

Pinilla középre rúgta, Julio Cesar kivédte!!! Marad az 1-0.

David Luiz nyitja a sort, magabiztosan a hálóba talált! 1-0

A brazilok kezdik majd a büntetőrúgást.

Vége a hosszabbításnak is, büntetők következnek!

HOSSZABBÍTÁS, 2. FÉLIDŐ

120. PERC: Majdnem gól! Pinilla Thiago Silva mellett lőtt, de a labda a felső lécen csattant!

115. PERC: Sokat áll a játék, a csapatok megpróbálnak egy-egy hibából még akciót indítani, de ez reménytelennek tűnik jelenleg.

110. PERC: Hosszú idő után jutott el lövésig Chile, de nem ez volt a legerősebb próbálkozuk a meccsen.

109. PERC: Medel le, Rojas be. Chile sem változtathat már többet.

107. PERC: Jo bólintott Neymar szabadrúgása után, fölé.

106. PERC: Az utolsó brazil cserével Willian érkezett Oscar helyére.

HOSSZABBÍTÁS, 1. FÉLIDŐ

105. PERC: Dani Alves kapott sárgát, Chile pedig szabadrúgással jöhetett.

103. PERC: Bravo mentett Hulk lövése után.

100. PERC: Jo estében kanalazta kapura a labdát, de gyengén, így nem jelentett veszélyt a helyzet.

97. PERC: Bajban vagyunk, mert nem lehet sok jót írni a mérkőzésről. A brazilok ma nagyon nem érzik a focit, Chile pedig helyzetig is alig jut el.

93. PERC: Jo el akarta tolni a labdát Bravo mellett, ehelyett viszont mellbe rúgta a kapust. A támadó meg is kapta érte a sárgáját.

91. PERC: Folytatják a csapatok.

Azonnal kezdődik a kétszer 15 perc ráadás.

2. FÉLIDŐ

90. PERC: Vége a rendes játékidőnek, jön a hosszabbítás.

87. PERC: Kicsit mintha már mindkét együttes beletörődött volna a döntetlenbe és a hosszabbítást várnák.

83. PERC: Na végre, Hulk is mutatott valamit! Szép cselek után bombázott, de Bravo hárítani tudott.

81. PERC: Egy percen belül Neymar kétszer ért oda a kapu elé, de Bravo mindkétszer védett.

80. PERC: Túl sok akcióról nem tudunk beszámolni. A brazilok adogatnak, de a kapu előtt hatástalanok.

75. PERC: Hulk nagyszerűen tekert középre, de Jo lemaradt a labdáról. Nagy lehetőség volt.

73. PERC: Scolari bedobta Ramirest is.

70. PERC: Semmi érdemleges nem történik a pályán. A szünet nem tett jót a meccsnek, azóta nagyon gyenge a játék.

65. PERC: Hoppá, Aranguiz hat méterről lőtt, de Julio Cesar menteni tudott. Akár a vezetést is megszerezhették volna a chileiek.

64. PERC: Itt az első csere: Fred helyére Jo érkezett.

60. PERC: Luiz Gustavo is besárgult, ő sem játszik, ha tovább mennek a brazilok.

56. PERC: Rengeteg a szabálytalanság, emiatt nem tud kialakulni folyamatos, szép játék.

53. PERC: Hulk ugyan a kapuba talált, de kézzel vette át a labdát, így hiába ünnepeltette magát, sárgát kapott a megmozdulásért.

49. PERC: Nem rontottak egymásnak a csapatok, megpróbálnak egymás hibáiból építkezni.

46. PERC: Megy a meccs, egyik fél sem cserélt.

45 percnyi játék után 1-1-re áll a Brazília-Chile mérkőzés.

1. FÉLIDŐ

45+2. PERC: Vége is.

45+1. PERC: Egyébként két perc a hosszabbítás.

45. PERC: Megint hibáztak hátul a brazilok, Aranguis pedig majdnem fordítani tudott, de David Luiz szögletre rúgta a lasztit.

43. PERC: Helyenként azért pontatlanul játszanak a brazilok, mint történt az a gólnál is. Ez már később megbosszulhatja magát.

41. PERC: Dani Alves bombázott messzirő, a labda a felső lécről vágódott ki!

39. PERC: Huhúú, milyen helyzet, Neymar vett át egy félpályás indítást, majd lőtt volna, de Medelban elakadt, a lecsorgót pedig Fred közelről fölé bombázott.

34. PERC: Bravo felelőtlenül jött ki a kapujából egy szögletnél, ide-oda pattogatott a labda, végül a védők tisztázni tudtak.

32. PERC: EGYENLÍTETT CHILE!!! 1-1! Hulk hibázott egy beadás után, röviden adta vissza a labdát Marcelónak, Vargas lecsapott rá, középre gurított, ahol az érkező Alexis Sanchez laposan kilőtte a jobb alsót!

30. PERC: Neymart kellett ismét ápolni, a Vidallal történt ütközés után.

26. PERC: Neymar estében lőtt a kapu előtt, de méterekkel mellé durrantott.

22. PERC: David Luiznak kellett középen tisztáznia egy beadás után. Chile nem adja fel egygólos hátrányban.

18. PERC: GÓÓÓÓÓÓÓÓLLLL!!!!!! A sarokrúgást Neymar küldte középre, ahol Thiago Silva csúsztatott, a hosszún várakozó David Luiz pedig közelről a hálóba lőtt! 1-0!

17. PERC: A szabálytalanság után Hulk végezte el a szabadrúgást, kapura tekert, Bravo pedig szögletre mentett.

15. PERC: Villan az első sárga, kezezés miatt Mena kapta. Ha Chile továbbjut, kihagyja a következő meccset.

13. PERC: Hulk esett el a tizenhatoson belül, de nem bántották, nem járt érte büntető.

11. PERC: Jó az iram, a brazilok a bal szélen indítják a támadásaikat, amiket egyelőre nem tudnak megakasztani a chileiek.

8. PERC: Neymart ápolták a pálya szélén, de már játékra is jelentkezett, nincs semmi baj.

6. PERC: Az első lövés a braziloké, Marcelo egy remek csel után tüzelt, de jócskán kaput tévesztett.

3. PERC: Szabadrúgással kezdett Chile, de ez nem volt veszélyes. Azóta a brazilok támadnak.

1. PERC: Elkezdődött a meccs! A brazilok sárga-fehérben, ahogy legutóbb, Kamerun ellen is, Chile pedig piros-kékben játszik.

Hamarosan kezdődik a mérkőzés. A himnuszok lementek, persze végigénekelték a játékosok és a szurkolók is. Fantasztikus a hangulat Belo Horizontéban, hamarosan pedig jön az első nyolcaddöntő, ami egy igazi dél-amerikai csata lesz.

Előzetes: A brazilok a vb-k történetében háromszor találkoztak a chileiekkel az egyenes kieséses szakaszban, mérlegük pedig makulátlan: 1962-ben az elődöntőben 4-2-re győzték le a házigazda chileieket, majd 1998-ban és 2010-ben is a 16 között búcsúztatták riválisukat, Franciaországban 4-1, Dél-Afrikában pedig 3-0 volt a végeredmény.

A két csapat története során 68 alkalommal találkozott egymással, 48 brazil siker mellett mindössze hét chilei győzelem született, s 13 döntetlen. Ráadásul a brazilok hazai környezetben még sosem kaptak ki a chileiektől, legutóbb 2000-ben világbajnoki selejtezőn maradtak alul.

“Brazília gyakran volt Chile mumusa, de a futball változik, felnőtt egy új generáció. A világbajnokok ellen már nyertünk, a házigazdát is le tudjuk győzni” – nyilatkozta Arturo Vidal, a chilei középpálya “motorja”, aki a csoportkör zárófordulójában pihent a hollandok ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik