Belföld

Letöltendőt kapott az angyalföldi gimnazistákat tanévzáró közben kifosztó férfi

Egy év tizenegy hónap letöltendő börtönre és két év közügyektől eltiltásra ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a 46 éves férfit, aki  tavaly júniusban kifosztotta a diákokat és a szülőket a tanévzáró ünnepség alatt.

Ny. István június 18-án délután a Nővér utcában bement a Németh László Gimnáziumba, és a nyitott osztálytermekből több mint kétmillió forint értékben lopott mobilokat, pénzt és bankkártyát. A férfi a bankkártyát később megpróbálta internetes vásárlásra használni, de nem tudott fizetni vele.

A rendőrök a Béke utca és a Frangepán utca kereszteződésénél lévő villamosmegállóban fogták el a férfit. Ny. István még azt is beismerte a kihallgatása során, hogy egy szombathelyi gimnáziumból, és egy  újpesti intézményből is lopott.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 26 rendbeli besurranásos lopás miatt emelt vádat a különös visszaeső férfival szemben. A bíróság pedig vád szerint mondta ki bűnösnek az elkövetőt, és letöltendő börtön mellett 230 ezer forintos vagyonelkobzást is alkalmazott vele szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik