Belföld

Ráült a gyűlölt mostohája hátára, majd mellkason szúrta, hét évet kapott

Hét év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt az emberölési kísérlettel vádolt húszéves nógrádi férfit, aki két évvel ezelőtt hátulról mellkason szúrta a mostohaapját egy családi veszekedés során.

A fiatal az édesanyjával és annak új férjével élt együtt a szülei válása után. Többször tanúja volt annak, hogy édesanyja és mostohaapja bántalmazták egymást, emiatt gyűlölte az utóbbit, akivel gyakran összeszólalkozott.

A fiú ittas állapotban tért haza az egyik októberi éjszaka. A zárt ajtónál hangosan kiabálva követelte, hogy engedjék őt be, majd amikor mostohaapja ajtót nyitott, megfenyegette őt és közben egy boxert vett elő a zsebéből. A mostohaapa ezt elvette tőle, majd dulakodni kezdtek, melynek során a fiatalember immár egy kést próbált meg elővenni a zsebéből, nevelőapja azonban ismét lefegyverezte őt és kilökte az ajtón.

Másnap a reggeli órákban a fiú erősen ittas állapotban visszatért és az édesanyjával beszélgetett. Amikor a mostohaapa belépett a helyiségbe, azonnal szóváltás alakult ki közöttük, melynek hevében a fiú az asztalról felkapott egy kést, és megöléssel fenyegette a mostohaapját, akinek sikerült őt ellöknie, így a támadó a kést elejtette.

Mivel a család kiskorú gyermeke időközben megérkezett, a mostohaapa kihívta az udvarra a feldúlt nevelt fiát, aki egy 8,8 cm pengehosszúságú kést is vitt magával. Az udvaron a mostohaapja felé rúgott, majd többször felé is szúrt, ám a megtámadott férfinak sikerült a szúrások elől kitérnie. Az utolsó kitérés során azonban elcsúszott és hasra esett. Ekkor támadója lovagló ülésben a hátára ült, és mellkason szúrta.

Az újabb szúrást a sértett már elhárította és a kést a fiú kezéből kiütötte, aki a támadással ezután sem hagyott fel, hátulról átfogta a sértett nyakát, s nagy erővel hátrafeszítette a fejét, miközben azt kiabálta, hogy kitöri a nyakát. A fiú az édesanyja kérlelésére fejezte csak be a bántalmazást.

A megkéselt férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban a szúrás erejére és irányára figyelemmel az életveszélyes, vagy halálos eredmény elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető. Az elsőfokú bíróság öt év börtönre ítélte a fiatalt.  Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, míg az elkövető és védője enyhítésért fellebbezett. A táblabíróság az ügyészi fellebbezést tartotta alaposnak, és hét év börtönre súlyosították a fiatal büntetését.

Súlyosító körülményként értékelték, hogy a fiú már a cselekmény előtti napokban is fenyegette a családját, valamint azt, hogy a nevelőapját kitartó szándékkal igyekezett leszúrni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik