Nagyvilág

Mégis bukik a gyerekbántalmazó erdélyi polgármester

Újraválasztották ugyan, de elveszíti mandátumát, mert elítélték egy korábbi ügye miatt.

Mégsem maradhat hivatalban Oláhszentgyörgy polgármestere, akiről az önkormányzati választások előtti kampány idején került elő egy videó, amelyen „nevelésként” durván megalázta meztelenre vetkőztetett kislányát, írja a Főtér.ro. A helyiek ennek dacára szeptember 27-én simán újraválasztották, Traian Ogâgău diadalt is ült, ám a kolozsvári táblabíróság hétfőn jogerősen egy év felfüggesztett börtönre ítélte.

A polgármester négy éve ugyanis feltehetően ittasan vezetett, de nem volt hajlandó belefújni a szondába, vért sem adott. 2016-ban valaki értesítette a rendőrséget, hogy Traian Ogâgău ittasan ült autóba, de ő az egészet koholmánynak nevezte. Az ügyészség 2018-ban vádat emelt ellene, a naszódi bíróság pedig a nyáron egy év felfüggesztett szabadságvesztésre és 80 nap közmunkára ítélte.

Ezt az ítéletet hagyta jóvá az ítélőtábla, így lett Ogâgău jogerősen elítélt, így a törvény szerint nem lehet polgármester. A parlament ugyan éppen 2016-ban úgy módosította a törvényt, hogy a „csak” felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt polgármesterek megtarthatják mandátumukat, de Klaus Iohannis államfő megtámadta a módosítást az alkotmánybíróságon, a testület pedig neki adott igazat.

Kiemelt kép: MTI/Veres Nándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik