Vasárnap időközi választást tartottak a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú egyéni választókerületében. A választást Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte. Bíró László összellenzéki jelölt kevesebb mint kétezer szavazattal maradt le a nyertes mögött. A választás megmutatta, hogy az ellenzéki választók hajlandóak átszavazni a pártjuk megállapodásának megfelelően, sőt az egységes fellépés és a falvakra is kiterjedő komoly terepmunka képes volt mobilizálni korábban el nem ért választói rétegeket is. Ugyanakkor ezzel
A választás után sok szemlélő hajlamos néhány mondatos leegyszerűsítő ítéletet megfogalmazni: ezekben általában a győztes számára csak pozitívumok, a vesztesek számára csak negatívumok találhatóak. A számok egy kevésbé frappáns, ám sokkal árnyaltabb képet mutatnak. Az első viszonyítási alapként a múltbeli eredmények szolgálhatnak.
Kézenfekvő megoldás ugyan a parlamenti időközi választást az előző, 2018-as országgyűlésihez hasonlítani, ez azonban tök okból is problémás. Először is azért, mert akkor még nem alakult ki a jelenlegi kétpólusú pártrendszer, az akkori – a választási együttműködést elutasító – Jobbikot nem lehet egy az egyben a mostani ellenzékhez sorolni. A 2018-as (országosan 20 százalékos) Jobbikban benne voltak a Mi Hazánk mostani szavazói, illetve azok a radikálisok is, akik a Jobbik és a Mi Hazánk közül egyiket se tudták választani, vagy egyenesen a Fideszhez mentek. Őket hiba lenne hozzáadni a mostani ellenzékhez, még akkor is, ha Bíró László személyében ugyanaz volt a jelölt. Másodszor, egy 45 százalékos részvételi arányú választást sokkal szerencsésebb egy 38-ashoz vagy 55-öshöz hasonlítani, mint egy 67 százalékoshoz. Ez utóbbi esetben a többihez képest sokkal nagyobb tét már eleve sok szavazót mobilizál – a többi választáson sokkal inkább meg kell izzadni a pártoknak még egy 50 százalékos körüli részvételért is.
Ezért szerencsésebb a 2019-es európai parlamenti és önkormányzati választási eredménnyel összevetni a mostani szavazást. Ebben az látszik, hogy a Fidesz fölénye megmaradt, ám a kormányoldal egyértelműen gyengült a tavalyi eredményeihez képest, az ellenzék pedig százalékosan erősödött. Az EP-választáshoz képest jelentős az ellenzéki előrelépés, a 2019-es önkormányzati megyei listás eredményekhez képest kisebb, de mégis létező. Ennek oka, hogy akkor csak a Fidesz, a DK, és a Jobbik-MSZP-Momentum-Mindenki Magyarországa Mozgalom között lehetett választani, más jelölőszervezet nem volt, 2020-ban viszont három további jelölt is gyengítette (főleg) az ellenzéket, ők együtt több mint három százalékot kaptak. Ráadásul az önkormányzati választáson magasabb volt a részvétel – aminek a szintjét a polgármesterjelöltek vihették fel, akik a legtöbb választó számára sokkal láthatóbbak és ismertebbek, mint a parlamenti képviselőjük. Az is kirajzolódott, hogy az ellenzék általában annál jobban szerepel, minél magasabb a részvétel – ez alól is csak a 2020-as „trenden felüli” ellenzéki szereplés a kivétel. (Ez országosan is megfigyelhető tendencia.)
Megerősíti ezt a képet a részletesebb területi adatok elemzése is, az ellenzéki nyereség nem korlátozódott egyetlen településre vagy kategóriára. Az alábbi táblázatból is látszik az az országos tendencia, hogy minél kisebb egy település mérete, annál népszerűbb ott a Fidesz.
Már az egész választókerületi adatsorból is látszik, hogy Bíró László képes volt integrálni a baloldali, liberális és jobbikos szavazókat is, a tiszaújvárosi adatok azonban még szemléletesebben bizonyítják ezt. A baloldali fellegvárban az EP-választási eredményeken sokat sikerült javítania vele az ellenzéknek, az önkormányzati megyei listához képest is egy kicsit, a Fidesz visszaesése pedig minden viszonyítási ponthoz látványos a körzet legnagyobb városában. Az integráció mellett tehát – hasonlóan a közelmúltbeli mohácsi választáshoz – még újabb szavazói rétegeket is meg tudott szólítani a körzetben első alkalommal teljes egységben fellépő ellenzéki választási szövetség.
Árnyaltabb a helyzet a térségben közepesnek, országosan kicsinek számító további (3000 feletti) települések esetében. Itt csak az EP-választáshoz képest erősödött az ellenzék, az önkormányzatihoz képest nem. Ebben azonban közrejátszott az is, hogy a térség második és harmadik legnagyobb városában, Szerencsen és Szikszón olyan polgármesterek (és egyéni képviselők) győzték le a Fideszt, akik nem tartoznak a hatpárti ellenzéki szövetséghez, ugyanakkor felhúzhatták az ellenzéki voksokat is: az antiorbánista szavazóknak extra motivációt adtak a részvételre tavaly októberben, magasra téve ezzel a lécet. Ha azonban az EP-választáshoz viszonyítunk, akkor Szikszón 7, Szerencsen 3 százalékpontot erősödött az ellenzék, a Fidesz gyengülése mellett. Onga az egyetlen jelentősebb település, ahol még az EP-választáshoz képest is visszaesett az ellenzék, itt azonban egyetlen szavazókör drasztikus változása áll a jelenség mögött. (Még Tiszalúc és Tokaj tartozik ebbe a kategóriába.)
Ebből a szempontból is sikerült előrelépnie a hatpárti szövetségnek: természetesen a Fidesz dominanciája nem tűnt el néhány hét alatt, ám a Jobbik vezetésével végzett terepmunka nem maradt hatástalan: a Fidesz és az ellenzék közötti olló jelentősen szűkült: 2020-ra 16 százalékpontos különbség (56,4:40,3 százalék), a korábbi 25-26 százalékpontos különbséghez képest.
Ez pedig átvezet a harmadik tanulsághoz: a kormánykritikus médiában is lesajnált Jobbik ismét bizonyította, hogy Budapesten kívül továbbra is megkerülhetetlen tényezője az ellenzéki együttműködésnek (Szegeden kívül az ellenzék már az önkormányzati választáson sem tudott volna számottevő vidéki sikert elérni a Jobbik nélkül). A többi ellenzéki pártnál még mindig jelentősebb bázisa van a kistelepüléseken és a kevésbé képzett választók körében – nem véletlen, hogy Dunaújváros után ebben a körzetben is a Jobbik jelöltje mögé állt be a többi ellenzéki párt (feltehetően némi kényszerűség által motiválva).
Az is megerősítést nyert (a dunaújvárosi és a győri időközi, illetve az önkormányzati választás után), hogy a két blokkon kívüli jelölteknek továbbra sincs jelentős támogatottsága az országos téttel bíró választáson, ugyanakkor a 2-3 százalékos eredményük is befolyásolhatja a szoros körzetek kimenetelét. Az ellenzéknek a továbbiakban is meg kell tennie mindent az integrálásuk érdekében – a Fidesz pedig a szorosabbá váló versenyben pedig még inkább rá lesz utalva ezekre a jelöltekre (noha most nélkülük is megvolt a szűk abszolút többsége: ők összesen 1117 voksot szereztek, miközben Koncz Zsófia 1723-mal előzte meg Bíró Lászlót).
Mi hiányozhatott ahhoz, hogy az ellenzék még nagyobbat lépjen előre? Ezen a ponton már nehéz pusztán az adatokra támaszkodni. Az ellenzéki kampány középpontjában (a social media tartalmak alapján) maga az összefogás és a kétharmad lebontása állt, a helyszínre gyakran látogató országosan ismert politikusok is rendszerint erről beszéltek. Ez bizonyára segített az amúgy is ellenzékkel szimpatizáló választók meggyőzésében és mobilizálásában, ám aligha volt megfelelő eszköz a (még nagyobb arányú) táborbővítéshez. Pedig egy gazdaságilag már a válság előtt is nehéz helyzetű régióról van szó, ám a kormányzati fejlesztési ígéretekkel szemben az ellenzék kevés dolgot tudott szembeállítani. Az ellenzék továbbra is adós a koherens jövőképpel és narratívával.
Terepmunkában és erőforrásokban a Jobbik rengeteget tett bele a kampányba, ám arról kevés információnk van, hogy vajon a többi ellenzéki párt ebből milyen mértékben vette ki a részét. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy a Fidesz mindent bevetett (a szintén jelentős méretű kormányzati terepmunkán kívül krumpli- és laptoposztásra, polgármesteri „biztatásokra”, és valószínűsíthető szavazói utaztatásra gondolunk).
A romló gazdasági közhangulat hatását is nehéz pontosan megbecsülni. Lehet, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy a korábbi választási eredményekhez képest szorosabb verseny alakult ki, ám ha ebből indulnánk ki, akkor a Fidesz jelentősebben kellett volna, hogy visszaessen. A gazdasági szavazás azonban inkább hosszútávon, mintsem rövidtávon feltételez kapcsolatot az anyagi helyzetértékelés, és a kormány támogatottsága között.
Amit még kevésbé lehet tudunk megalapozottan felmérni, az a jelöltek hatása. A kormánypárti és a kormánykritikus médiában is rengeteget kritizálták Bíró László korábbi antiszemita kijelentéseit, ám ennek – és az ellene folyó negatív kampány többi elemének – a jelentősége helyben aligha lehetett számottevő, ha abból indulunk ki, hogy a korábbiakhoz képest több tekintetben is előrelépett az ellenzék az ő jelöltségével. Valószínűleg több aspektust is érdemes figyelembe venni a jelölt megítélésénél. Azt ugyanakkor természetesen nem zárhatjuk ki, hogy egy másik jelölttel még szorosabb lett volna a verseny. Ugyanígy nehéz megmondani egy gyorselemzésben, hogy Koncz Zsófia személye mennyit használhatott (vagy árthatott) a Fidesznek. Talán megkönnyítette a helyzetét, hogy az apja örökségének folytatásával tudott kampányolni, másrészt ő maga teljesen ismeretlen volt a térségben.
Végül, azt is érdemes végiggondolni, hogy az országos versenyre milyen implikációi vannak a vasárnapi eredményeknek. Erőforrások tekintetében talán még kedvezőbb is volt az ellenzéknek, hogy csak egyetlen választókerületre kellett koncentrálni, azt még mindig könnyebb bejárni, mint 30-40 billegő körzetet. Ez még annak dacára is igaz, hogy a Fidesz is rég vett ennyire komolyan időközi megmérettetést. Ugyanakkor a 2022-ben várható magasabb részvétel talán inkább az ellenzék számára biztató: nagyobb téttel könnyebb lesz mobilizálni. Azt is láttuk, hogy az időközi választási siker még nem garancia az azt követő általános választáson elért győzelemre: az ellenzék sem Veszprémet, sem Tapolcát nem tudta megtartani a 2015-ös sikerek után (noha azokat még a „migránsválság” előtt nyerte meg).
Mindenesetre az európai parlamenti és a 2018-as országgyűlési választáson is szinte pontosan megegyezett a Fidesz helyi és országos támogatottsága (ez az ellenzék összesített népszerűségénél így van). A 21 Kutatóközpont mandátumkalkulátora és választási térképe szerint akkor kerülünk legközelebb a a borsodi 6-os körzet friss eredményeihez, ha 50:46 százalékos Fidesz-fölényt feltételezünk országosan (a kalkulátorba az alapfeltételezések miatt csak 49:45-öt lehet beütni). 49:45 százalékos országos szavazatarányok mellett a mandátumok 57 százalékát nyerné meg a Fidesz, 43 százalékát az ellenzék a modell szerint, ám ugyanebben a forgatókönyvben tíz választókerület (az összes majdnem tizede) is +/-1 százalékponton belül billegne (egy részét a kormány, más részét az ellenzék nyerné meg néhány száz szavazattal).
Ugyanakkor az ellenzéki többséghez fordított népszerűségi arányok, tehát nagyságrendileg 49:45%-os ellenzéki vezetésre lenne szükség (saját számításaink mellett Tóka Gábor is erre jutott). 2014-hez és 2018-hoz képest sokkal izgalmasabbnak ígérkezik a 2022-es választás, ám további erőeltolódásra lenne szükség ahhoz, hogy ne a Fidesz legyen az egyértelmű esélyese.
Kósa Lívia, Róna Dániel
A szerzők a 21 Kutatóközpont kutatói
Kiemelt kép: Koncz Zsófia /Facebook, Bíró László /Facebook
