Tudomány

A Földnél is barátságosabb bolygókat találhattak

Egy új vizsgálat alapján legalább két tucat Naprendszeren kívüli bolygó, azaz exobolygó a Földnél is kedvezőbb lehet az élet számára – írja a Live Science. A tanulmányban a szerzők azt írják, ezek az objektumok bolygónknál idősebbek, melegebbek, nedvesebbek és nagyobbak lehetnek, emiatt pedig érdemes keresni rajtuk az idegen létformák nyomait.

Dirk Schulze-Makuch, a Washingtoni Egyetem asztrobiológusa szerint érdemes a komplex élet számára leginkább alkalmas égitesteket keresni, de nem szabad túlságosan ragaszkodni a „második Föld” kutatásához, hiszen lehetnek még barátságosabb objektumok.

A szakértők eddig több mint 4 ezer exobolygót fedeztek fel, ezek többsége mai tudásunk alapján nem lehet megfelelő az élet kialakulásához. Egyes égitestek azonban kellemes távolságra keringenek gazdacsillaguktól: az úgynevezett lakható zónában az objektumokon fennmaradhat az általunk ismert élet alapja, a folyékony víz. Schulze-Makuch és kollégáinak célja az volt, hogy azonosítsák a leginkább lakhatónak tűnő exobolygók tulajdonságait.

Kép: NASA Ames/SETI Institute/JPL-Caltech

A szakértők szerint első körben megfelelő méretű és korú csillagokra van szükség, ezeknél érdemes nagyobb bolygókat keresni. A kutatók úgy számoltak, hogy egy melegebb égitest a Földnél is barátságosabb lehet, igaz, több vízre is szüksége van. A csapat szerint egy ilyen objektumhoz egy nagyobb vagy közelebbi hold is társulhat, amely gravitációjával stabilizálhatja az exobolygó pályáját.

Bár ezen faktorok nagy része egyelőre nem figyelhető meg az exobolygóknál, a kutatók így is találtak 24 jelöltet, melyeket később, jobb műszerekkel érdemes lesz vizsgálni. Mindegyik égitest 100 fényévnél messzebb fekszik, de elképzelhető, hogy hasonló objektumok ennél közelebb is várnak felfedezésre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik