Kultúra

Vagyonokért kelt el Sir Isaac Newton lomtalanításkor előkerült műve

Huszonkétezer fontért (8,6 millió forint) kelt el Sir Isaac Newton angol tudós A természetfilozófia matematikai alapjai című könyvének első angol nyelvű kiadásának egy példánya. A ritkaságnak számító két kötet egy dél-walesi ház könyvespolcáról került elő, amikor a tulajdonosok lomtalanításba kezdtek a koronavírus-járvány miatti lezárások alatt.

Az aukciót bonyolító Dominic Winter Auctioneers munkatársa, Chris Albury „kis híján leesett a székről”, amikor rájött, hogy mit tart a kezében.

Nem a világ legjobb minőségű példánya, de teljes

– mondta a cirencesteri aukciósház árverés-vezetője.

A könyvet egy New York-i licitáló vásárolta meg. A két kötet leütési árát előzetesen 15 ezer és 20 ezer font közé becsülték. A természetfilozófia matematikai alapjai, mely eredetileg latin nyelven jelent meg 1687-ben, Newton, a klasszikus mechanika alapjait adó mozgástörvényeit, valamint gravitációs törvényét tartalmazza.

Albury szerint nehéz megmondani, hogy az 1729-es első angol nyelvű kiadásból hány példány maradt fent, de annyi biztos, hogy a kötetek ritkaságnak számítanak.

Természetesen egy nagy részüket intézmények őrzik, ezért nem gyakran bukkannak fel árveréseken

– fogalmazott.

Albury szerint a szerencsés eladó ugrált és a levegőbe bokszolt örömében, amikor rájött, hogy megütötte a főnyereményt.

Kétkötetes, és ha egy oldal is hiányzik belőle, akkor az egész mehet a kukába, ezért bejöttek hozzám és negyven idegtépő percen át nézték, ahogy vizsgálódtam, míg végül becsuktam a második kötetet és közöltem velük, hogy teljes és 15 ezer fontot ér

– tette hozzá.

(MTI)

Kiemelt kép: ANN RONAN PICTURE LIBRARY / PHOTO12 VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik